Alonso dobogós helyezésben bízott - F1VILÁG.HU

Alonso dobogós helyezésben bízott

HIRDETÉS

Fernando Alonso nagy reményekkel érkezett Szingapúrba, és ezek a remények a rajtot követően is megmaradtak – a spanyol abban bízott a futam elején, hogy dobogóra állhat.


Fernando Alonso nagy reményekkel érkezett Szingapúrba, és ezek a remények a rajtot követően is megmaradtak – a spanyol abban bízott a futam elején, hogy dobogóra állhat.

Alonso a kilencedik rajtkockából indult, majd végül – reményei ellenére – csak a hetedik helyen tudott zárni, azonban a spanyol pilóta összességében ezzel az eredménnyel is elégedett.

„A hetedik hely volt a maximum, amit ma el tudtunk érni – a legjobb hely, ami a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull mögött összejöhetett. Nem biztos, hogy miénk volt a negyedik leggyorsabb autó a hétvégén, szóval hála a jó stratégiának és a jó rajtnak, sikerült elérnünk ezt az eredményt.”

A rajt jól sikerült Alonso számára, éppen ezért bízott abban, hogy további helyeket léphet majd előre a verseny további részében – azonban a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari ellen nem volt esélyük.

„A rajt után kívülre húzódtam, így a baleset nem befolyásolt engem, mert addigra már a hatodik helyen voltam. Aztán az első kanyarban nagyon későn fékeztem, így megelőztem Daniilt (Kvyat) és Kimit (Räikkönen). Minden jól ment, néha csak szerencsésnek kell lennünk.”

„Ekkor még abban is reménykedtem, hogy a dobogó összejöhet – ha valami történt volna előttem, akár így is lehetett volna. De ez egyike volt azon versenyeknek, amikor semmi nem történt elöl. Összességében a legjobbat hoztuk ki a mai napból.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!