Alonso elégedett, Massa kevésbé - F1VILÁG.HU

Alonso elégedett, Massa kevésbé

HIRDETÉS

Vegyes érzésekkel nyilatkoztak a Szingapúri Nagydíj szabadedzéseit követően a Ferrari versenyzői: Fernando Alonso biztatóan várja a folytatást, csapattársa, Felipe Massa azonban sokat küszködött a mai napon.


Vegyes érzésekkel nyilatkoztak a Szingapúri Nagydíj szabadedzéseit követően a Ferrari versenyzői: Fernando Alonso biztatóan várja a folytatást, csapattársa, Felipe Massa azonban sokat küszködött a mai napon.

A maranellói gárda több újítást – köztük egy vadonatúj hátsó szárnyat – is pályára vitt pénteken. Alonso a nap végén úgy nyilatkozott, ezek közül volt, ami jól működött, ám volt olyan is, ami kevésbé. Egy dolog viszont biztos: produktív nyitónapon vannak túl.

„Kipróbáltunk több új komponenst is: néhány pozitív, míg néhány kevésbé, de utóbbiak esetében talán csak több időt kell eltöltenünk a fejlesztéssel” – nyilatkozta Alonso.

„Összességében azt mondanám, a mai nap pozitív volt, még ha az első benyomásom az is, hogy nem vagyunk annyira versenyképesek, mint Monzában voltunk két hete. Az ilyen pályákon még kicsit le vagyunk maradva teljesítmény tekintetében – itt ugyanis maximális aerodinamikai leszorítóerőre van szükség.”

A spanyol hozzátette, a gumikra komoly szerep jut ezen a hétvégén.

„Az alapján, amit ma láttunk, jelentős különbség van a két gumikeverék között. Viszont várnunk kell holnapig, hogy tisztább képet kapjunk az élen lévő helyzetről. Könnyen elképzelhető, hogy a mai különbségek a pálya folyamatos változásának köszönhetőek.”

„A gumik hosszú etapon történő tesztelése elég komplikált egy ilyen pályán a forgalom miatt. Ebből kifolyólag nehéz összehasonlításokat végezni. Teljesen biztos vagyok abban, hogy vasárnap jelentős gumikopásra számíthatunk, és nagyon fontos lesz az abroncsok megfelelő kezelése.”

Míg Alonso a harmadik, csapattársa, Felipe Massa csak a kilencedik helyen zárta a második tréninget. A Ferrari versenyzője elárulta, sokat szenvedett ma, és egyelőre még nem tudja, minek köszönhető mindez.

„Nem volt túl könnyű a mai nap” – mondta a brazil.

Hirdetés

„Az autó egész nap nem volt rendben, és mindkét edzésen sokat szenvedtem a gumikopással. A második tréning végén találtunk valamit, ami nem működött megfelelően, de ez nem magyarázat minden problémámra.”

„Ki kell derítenünk, mi is történt. Elég jó elképzeléseink vannak arra vonatkozóan, milyen irányba is induljunk el, ha a beállításokról kell dönteni. Egy dolog biztos, sok munka vár még ránk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!