Fernando Alonso ismét bizonyította, hogy a Ferrari nem csak a hosszú etapokon, hanem egy kör alatt is kiválóan teljesít, ugyanis kvalifikációs gyorskörén elért idejét senki nem tudta túlszárnyalni a harmadik szabadedzésen Bahreinben.
A kétszeres világbajnok mögött a pénteki edzésmenő, Nico Rosberg végzett, aki ugyan az első két szektorban a leggyorsabb volt, annyit veszített az utolsó részen, hogy végül majd’ három tizeddel lemaradva riválisa mögött, be kellett érnie a második hellyel.
Mark Webber a harmadik helyre hozta be a Red Bullt, akit Michael Schumacher követett a negyedik helyen. A hétszeres világbajnok eddig rendre alulmaradt csapattársával szemben, ám a különbség köztük nem túl nagy, így ez még változhat.
Sebastian Vettel az ötödik lett a másik Red Bullal, Felipe Massa előtt, aki az utolsó gyorskörét elrontotta, szélesen vette a 22-es kanyart, de még így is jó volt ideje a hatodik pozícióba.
Jenson Button következett a sorban a McLarennel, akinek csapattársa, Lewis Hamilton nem lehetett túl boldog, ugyanis csak 8 kört tudott teljesíteni, és a kvalifikációs köreit is ki kellet hagynia, mert gondok léptek fel a bal első fékhűtővel.
Az első tíz sorát Robert Kubica (Renault), Vitantonio Liuzzi (Force India), és Nico Hülkenberg (Williams) zárta.
A Red Bull duója már az első percben kihajtott a pályára, a csapat ugyanis megpróbálta behozni azt az időt, amit a pénteki edzéseken elveszített. Vettel rögtön komoly tempót kezdett el diktálni, és 1:55.178-as idejével a hétvége addigi legjobbjával az élre állt.
A következő pecekben a többi éllovas is kihajtott pályára, és szinte folyamatosan változott a sorrend az élen. Először Alonso, majd Massa következett, nem sokkal később pedig Rosberg ékelődött be a két ferraris közé az edzésen.
Miközben az éllovasok egymással voltak elfoglalva, és vérre menő küzdelmet vívtak, a Virgin Racingnél újabb problémák merültek fel. Timo Glock az egyeik kanyarban elvesztette bal első kerekét, ám szerencsére nem esett baja.
A csapat később kiderítette, hogy az egyik légpisztollyal volt probléma, ami miatt nem került jól rögzítésre a gumi. Lucas di Grassi sem lehetett boldog, csak két körig jutott, mert gondok léptek fel a váltóval.
A HRT azonban még ennél is szerencsétlenebb volt. Bruno Senna ugyan javított tegnapi idején, és 11 kört teljesített, csapattársa, Karun Chandhok viszont majd csak az időmérőn próbálhatja ki először a Dallara által tervezett és épített versenygépet, ha a szerelők végeznek vele.
Olvasóink ajánlatai:
Bahreini Nagydíj, harmadik szabadedzés:1. Alonso Ferrari 1:54.099 14 2. Rosberg Mercedes 1:54.368 + 0.269 13 3. Webber Red Bull-Renault 1:54.500 + 0.401 15 4. Schumacher Mercedes 1:54.533 + 0.434 13 5. Vettel Red Bull-Renault 1:54.646 + 0.547 16 6. Massa Ferrari 1:54.739 + 0.640 14 7. Button McLaren-Mercedes 1:55.000 + 0.901 14 8. Kubica Renault 1:55.331 + 1.232 15 9. Liuzzi Force India-Mercedes 1:55.432 + 1.333 11 10. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:55.461 + 1.362 13 11. Sutil Force India-Mercedes 1:55.521 + 1.422 13 12. Hamilton McLaren-Mercedes 1:55.860 + 1.761 8 13. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:56.063 + 1.964 14 14. Barrichello Williams-Cosworth 1:56.259 + 2.160 15 15. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:56.295 + 2.196 17 16. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:56.504 + 2.405 16 17. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:56.530 + 2.431 13 18. Petrov Renault 1:56.811 + 2.712 16 19. Glock Virgin-Cosworth 1:59.173 + 5.074 10 20. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:59.789 + 5.690 15 21. Trulli Lotus-Cosworth 2:01.259 + 7.160 5 22. Senna HRT-Cosworth 2:04.001 + 9.902 11 23. di Grassi Virgin-Cosworth 2 24. Chandhok HRT-Cosworth







Hozzászólások
(17 komment)Ezek az új csapatok nagyon szarok.A HRT-k nem is tudom mér neveztek amikor még autót se tudnak csinálni szegény Senna nagyon sajnálom remélem jövőre már egy jobb csapatban fog versenyezni.
Alonso az utolsó szektorban nagyon jó volt és ezzel nyerte meg az edzést. A legtöbb ellenfele 2-3 tizedet kapott csak ebben az utolsó (25mp-es) szektorban.
Massa elrontotta az utolsó körét, de az autóval is problémái voltak az edzés alatt. Hamilton is alig ment ki a pályára, valószínüleg az őp autója sem volt 100-as.
Időmérőn én Rosbergre tippelnék, de majd meglátjuk mit tud Massa és Alonso.
((- Freeman -)) Ez nem a HRT hétvégéje lesz az biztos. De úgy tűnik túl sok meglepetés nem is várható majd. A papíron 4 legerősebb csapat (sorrend nélkül: Ferrari, McLaren, Mercedes, Red-Bull) harcol majd a futamgyőzelemért. A többi középcsapat (pl.: Sauber, Williams) a dobogóról sem álmodhat - a jelek szerint.
és eddig webber is veri vettelt:P
cska ez még szabadedzés, 1 óra múlva lesz éles!
minden úgy alakul ahogy számoltam, alonso veri massát, rosberg schumit, button hamit, ezek a hrt-k meg nem ide valók!
Még 1 óra az edzésig!!
Végre a Redbull is mutatott valamit.Chandhok máma fog menni az időmérőn?Már várom az időmérőt elég izgalmas lesz az tuti!
Remélem a ferrari hozza a várt eredményeket hiszen ez igazán az egyik olyan pályájuk ahol nyertek és nyerhetnek.Az új csapatokat pedig nem engedném ha 107%-on túl vannak így ezt a szabályt visszahoznám.
Chandhok ment már akár 1 kört is ?:D ( Vicc hogy ezek a csapatok rajt engedélyt kapnak/tak )
Na ez az! Ezt vártam...végre Alonso is nyert egyet...időmérőt is megkéne....most MAssa ment több tankkal...6 tizeddel biztos hogy nem lassabb ugyanolyan körülmények között....na Senna már 10 mp en belül van ez is jó hír, de Chadhockot ki küldik még a hétvégén vagy ülni fog a versenyen is a boxban??
Sztem Schumi ezen a versenyen nem lesz versenybe az 1. helyért...
Tökéletes, remélem az időmérőn is hasonló lesz az eredmény.
Legalábbis az 1. hely tekintetében.
Schumi robbani fog
Eddig Rosberg verte Schumit...:D
Ja, nem rossz.....csak valaki már visszaalakíthatná a hozzászólós cuccot a régire, ert így k..rva szar!
ki a jóisten engedte meg az új csapatokat? az egyiknek nincs autója,a másik a kereket veszti el a harmadikknak jobb volna ha se kereke se autója nem volna.
végre kezd vmit a red bull is mutatni, meg egyenlőre tetszik a csapaton belüli sorrend is