Alonso elgondolkodott azon, hogy befejezi a Forma-1-ben - F1VILÁG.HU

Alonso elgondolkodott azon, hogy befejezi a Forma-1-ben

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

Fontolóra vette Forma-1-es pályafutása befejezését a kétszeres világbajnok Fernando Alonso annak érdekében, hogy valóra váltsa álmát, és bezsebelje az úgynevezett „Tripla koronát”.

Az F1 Racing magazinnak adott exkluzív interjújában a spanyol versenyző elárulta, elgondolkodott a Forma-1-ből való távozáson, hogy a Monacói Nagydíj megnyerése után legyen esélye az Indianapolis 500-on, valamint a Le Mans-i 24 óráson való diadalra is.

Alonso tavaly rajthoz állt az Indy 500-on, ám műszaki hiba miatt kiesett – idén pedig a Toyota színeiben ott lesz Le Mans-ban is.

„Igen, elgondolkodtam a szériaváltás, illetve a Forma-1-ből való kiszállás lehetőségén” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Miután részt vettem az Indy 500-on tavaly, volt még néhány verseny Ausztriában és Silverstone-ban – és ekkor gondoltam arra, hogy ’jövőre talán kipróbálok egy másik sorozatot, és elkötelezhetném magam a tripla korona mellett, rajthoz állhatnék az Indy 500-on és Le Mans-ban, és talán ez lenne a legjobb’.”

„De úgy éreztem, nem ez a megfelelő időpont a távozásra – most még nem, nem ilyen eredmények után, és nem ilyen érzésekkel.”

„Tudtam, hogy örök életemben bánnám, és rossz szájízzel fejezném be F1-es karrierem. Szóval kétségkívül eredményes akarok még lenni. Befejezetlen ügyem van nekem és a McLarennek is. És azt gondolom, idén eljön az ideje annak, hogy változzanak a dolgok. Ebben teljesen biztos vagyok.”

Arra a kérdésre, hogy idén minden visszazökkenhet-e a normális kerékvágásba, és újra az élmezőnyben harcolhat-e, Alonso így felelt: „Igen, vissza a normális kerékvágásba, végigzongorázni az edzéseket, időmérőket, tudván, hogy bekerülhetek a legjobb ötbe.”

„És ha jól szerepelsz, dobogóra is állhatsz. Ha pedig valami különlegeset csinálsz, győzhetsz is. A motiváció és a megfelelő felkészülés az, ami eddig hiányzott. De remélem, hogy idén ezek visszatérnek. Ezek a legnagyobb elvárásaim.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!