Alonso elhappolta Massa elől az első helyet Brazíliában - F1VILÁG.HU

Alonso elhappolta Massa elől az első helyet Brazíliában

HIRDETÉS

Fernando Alonso diktálta a tempót a Brazil Nagydíj második szabadedzésén, ahol borús idő és enyhe szitálás fogadta a résztvevőket. A Renault spanyolja mögött a vb-címért harcban álló Felipe Massa végzett, míg legnagyobb ellenfele, Lewis Hamilton csak a kilencedik lett.

Fernando Alonso diktálta a tempót a Brazil Nagydíj második szabadedzésén, ahol borús idő és enyhe szitálás fogadta a résztvevőket. A Renault spanyolja mögött a vb-címért harcban álló Felipe Massa végzett, míg legnagyobb ellenfele, Lewis Hamilton csak a kilencedik lett.

A Renault kétszeres világbajnoka az utolsó percekben megfutott gyorskörével taszította le a képzeletbeli trónról a hazai közönsége előtt versenyző Felipe Massát, míg a bajnokság élén álló Lewis Hamilton csak a kilencedik pozícióban landolt.

Az első három sorát Jarno Trulli zárta a Toyotával, a Ferrari másik versenyzője, Kimi Raikkönen előtt.

Miközben Massa szinte az egész edzésen az élen tartózkodott, Hamilton a délután folyamán mindvégig a tízedik hely környékén állt –fél másodperccel futott lassabb köröket, mint a reggeli edzésen, és a középső szektorban folyamatosan blokkolta kerekeit.

A McLaren brit versenyzője a lágyabb keverékű gumikon sem tudott komolyabb javulást elérni, bár éppen akkor váltott abroncsot, mikor éppen elkezdett szemerkélni az eső.

Massa az edzés 12. percében állt először az élre, ám nem örülhetett sokáig, mert alig egy perc múlva megelőzte őt Jarno Trulli a Toyotával. Nem sokkal később a Williams német pilótája, Nico Rosberg vette át a vezetést, aki az elsők között próbálta ki a lágyabb keverékű gumikat – példáját Trulli is követte, aki azonnal visszavette vezető helyét.

A Ferrari eközben úgy döntött, marad a keményebb keverékű gumikon, melyeken Felipe Massa 1:12.569-es idejével az élre ugrott, a harmincadik percben. A brazil versenyző következő próbálkozását már a lágyabb gumikon teljesítette és további 0.216 másodpercet faragott idejéből, mellyel megerősítette vezető pozícióját.

A köridők állandóak voltak a délután folyamán, ám több versenyzőt is megtréfált az időközönként “rázendítő” szitálás, aminek következtében többen is kicsúsztak a hideg gumikon.

A Toyota mindkét versenyzője megpördült egyszer, ahogy a Toro Rosso francia pilótája, Sebastien Bourdais is mentett néhányat a Senna S kanyarkombinációban, míg Mark Webbernek is volt egy húzós pillanata a Descida do Lago kanyarban.

Az utolsó percekre egyre jobb lett a pálya állapota, így Alonso a tizennyolcadik helyről azonnal az élre ugrott, miközben csapattársa, Nelsinho Piquet is feljött az utolsó pozícióból a hetedikre.

Hirdetés

Ez pedig azt is jelentette, hogy Massa és Trulli visszacsúszott a második, illetve a harmadik helyre, akiket Raikkönen követett a Red Bull versenyzője, Mark Webber, és a Toro Rosso pilótája, Sebastian Vettel előtt.

Rosberg a nyolcadik pozícióban landolt, a bajnokság éllovasa, Hamilton előtt, aki utolsó gyorskörén is elfékezte magát a középső szektorban, így a kilencedik lett. A McLaren másik pilótája, Heikki Kovalainen csak a 15. helyig jutott.

Brazil Nagydíj, második szabadedzés:

 1.  Alonso       Renault              1:12.296           43
 2.  Massa        Ferrari              1:12.353  + 0.057  41
 3.  Trulli       Toyota               1:12.435  + 0.139  44
 4.  Raikkonen    Ferrari              1:12.600  + 0.304  32
 5.  Webber       Red Bull-Renault     1:12.650  + 0.354  45
 6.  Vettel       Toro Rosso-Ferrari   1:12.687  + 0.391  47
 7.  Piquet       Renault              1:12.703  + 0.407  44
 8.  Rosberg      Williams-Toyota      1:12.761  + 0.465  42
 9.  Hamilton     McLaren-Mercedes     1:12.827  + 0.531  33
10.  Nakajima     Williams-Toyota      1:12.886  + 0.590  42
11.  Coulthard    Red Bull-Renault     1:12.896  + 0.600  38
12.  Kubica       BMW Sauber           1:12.971  + 0.675  48
13.  Heidfeld     BMW Sauber           1:13.038  + 0.742  49
14.  Glock        Toyota               1:13.041  + 0.745  39
15.  Kovalainen   McLaren-Mercedes     1:13.213  + 0.917  37
16.  Barrichello  Honda                1:13.221  + 0.925  39
17.  Bourdais     Toro Rosso-Ferrari   1:13.273  + 0.977  41
18.  Button       Honda                1:13.341  + 1.045  49
19.  Sutil        Force India-Ferrari  1:13.428  + 1.132  32
20.  Fisichella   Force India-Ferrari  1:13.691  + 1.395  33

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!