Alonso elhappolta pole-t Vettel elől Szingapúrban - F1VILÁG.HU

Alonso elhappolta pole-t Vettel elől Szingapúrban

HIRDETÉS

Fernando Alonso pályafutása 20. rajtelsőségét szerezte meg a Szingapúri Nagydíjon, így az élről, Sebastian Vettel mellől vághat neki a versenynek. A bajnokság három másik esélyese közvetlenül mögülük indulhat.



Egy felettébb izgalmas versenynek nézünk elébe, hiszen a világbajnokság öt éllovasa az első öt helyről vághat neki a vasárnapi Szingapúri Nagydíjnak, és a sorrend is érdekes, hiszen a jelenlegi listavezető, Mark Webber zárja az első ötös sorát.

Fernando Alonso az egész edzésen fantasztikusan vezetett. Miután az első etapot megnyerte, ideiglenesen átadta vezető pozícióját Sebastian Vettelnek a második felvonásban, hogy a végjátékban ismét a német elé vághasson, megszerezve ezzel pályafutása 20. pole-ját.

A harmadik helyen Lewis Hamilton végzett a McLarennel, akit csapattársa, Jenson Button követett, Webber előtt, aki így a harmadik sorból, a pálya tisztább oldaláról várhatja a vasárnapi verseny rajtját.

A rajt különösen izgalmas lesz, mert egyetlen apró hiba is végzetes lehet, miközben az éllovasok nem engedhetik meg maguknak, hogy visszavegyenek, és maguk elé engedjék legfőbb riválisaikat, ami okozhat némi csavart.

Meleg idő, ám nyirkos pálya fogadta a mezőnyt a szezon tizenötödik állomásának helyet adó Szingapúri Nagydíj szombat esti időmérő edzésén, ahol a levegő hőmérséklete 29, a pályáé pedig 28 Celsius-fok volt a kezdés pillanatában.

Első etap

Alonso végzett az élen az első húsz perces tréningen, azonban a Ferrari nem lehetett elégedett, mert csapattársa, Felipe Massa egyetlen mért kört sem tudott teljesíteni, ugyanis egy eddig még ismeretlen probléma miatt megállt alatta az autója, így csak a mezőny végéről vághat neki a vasárnapi megmérettetésnek.

Az edzést néhány percre le is állították, hogy a pályán kívülre tudják vinni a brazil autóját, aki a csapatrádión motorhibára gyanakodott, bár a szakemberek inkább elektronikai problémát sejtenek, de addig semmi biztosat nem lehet tudni, míg meg nem vizsgálják az autót.

Hirdetés

Mivel Massa már korán kiesett, az újoncokon kívül mindenki megnyugodhatott, hiszen sejteni lehetett, hogy megvannak a kiesők, ami így is lett. Az új alakulatok versenyzői közül Timo Glock bizonyult a leggyorsabbnak a Virginnel, míg Bruno Senna szemmel láthatóan szenvedett.

A Hispania brazilja egyszer keresztbe is állt a pályán, azonban folytatni tudta a körözést, de végül több mint egy teljes másodpercet kapott új csapattársától, Christian Klientől, aki az ételmérgezés miatt a pálya szélére kényszerült Sakon Yamamotót helyettesíti a hétvégén.

Az első etap után a következő versenyzők búcsúztak: Timo Glock (Virgin), Heikki Kovalainen (Lotus), Lucas di Grassi (Virgi), Jarno Trulli (Lotus), Christian Klien (Hispania), Bruno Senna (Hispania), és Felipe Massa (Ferrari).

Második etap

A második negyedórás etap sem hozott különösebb meglepetést. Vettel átvette a vezetést Alonsótól, akit Webber követett a harmadik helyen a McLaren duója, Hamilton, és Button előtt.

A hatodik pozícióban Nico Rosberg végzett, Robert Kubica, Rubens Barrichello, és Michael Schumacher előtt, tehát mindkét Mercedes bejutott az első tízbe, ahogy Kamui Kobayashi is, aki utolsóként ment tovább a harmadik körbe a Sauberrel.

A második etap legnagyobb vesztese egyértelműen Vitaly Petrov volt, ugyanis az orosz pilóta megpördült az egyik kanyarban, és szerencsétlenül ütötte meg a szalagkorlátot, aminek következtében a Renault jobb hátsó felfüggesztése eltört.

A Force India pilótái pedig borzalmasan gyengén teljesítettek, az utolsó két helyen végezetek a második tréningen.

A második etap után a következő versenyzők búcsúztak: Jaime Alguersuari (Toro Rosso), Nico Hülkenberg (Williams), Vitaly Petrov (Renault), Sebastien Buemi (Toro Rosso), Nick Heidfeld (Sauber), Adrian Sutil (Force India), és Vitantonio Liuzzi (Force India).

Harmadik etap

Ahogy az lenni szokott, a leintés utáni pillanatokban dőlt el a végső sorrend. Alonso már első mért körén fantasztikus eredményt ért el, ami elég volt ahhoz, hogy megtartsa vezető pozícióját, így az előző versenyhez hasonlóan, az élről indulhat vasárnap.

Vettelnek ugyan sikerült egy tizeden belülre kerülnie, ám be kellett érnie a második hellyel, a McLaren duója, Hamilton és Button előtt, míg a bajnokság éllovasa, Webber csak az ötödik lett.

A vb-címért még harcban álló versenyzők mögül Barrichello rajtolhat a hatodik helyről, akit Rosberg, Kubica, Schumacher, és Kobayashi követ az első tízben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!