Bár úgy gondolja, hogy jelenleg a Red Bull Racing RB6 a leggyorsabb versenygép a mezőnyben, Fernando Alonso szerint minden esélyük megvan arra, hogy egy újabb győzelmet arassanak a hétvégi Ausztrál Nagydíjon.
A Ferrari spanyol versenyzője képtelen volt tartani a tempót Sebastian Vettellel a szezonnyitó első felében, és csak azt követően tudott elmenni ellenfele mellett és megnyerni a versenyt, hogy valami probléma lépett fel a Red Bull versenygépével.
„Úgy gondolom, hogy talán a puszta teljesítményt tekintve, a Red Bull egy kicsivel a többiek előtt áll jelen pillanatban, ami nem túl meglepő, hiszen fantasztikusan fejezte be a tavalyi bajnokságot, így megtartotta a lendületet” – mondta Alonso a riportereknek.
„Azonban az csak egy dolog, hogy a leggyorsabb autóval rendelkezel, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy meg is nyered a versenyt.”
„A szezonnyitó elején nem tudtam támadni, mert gyorsabb volt (Vettel) a lágyabb keverékű abroncsokon. Aztán a keményebb keverékeken úgy tűnt, kényelmesebben érzem magam, de azt sem lehet kizárni, hogy esetleg már visszavett, és irányítása alatt tartotta a versenyt.”
„Úgy gondolom, hogy még néhány versenyt várnunk kell ahhoz, hogy tisztább képet kapjunk az erőviszonyokról. Továbbra is keményen fogjuk hajtani őket, és pályáról pályára változhat a helyzet.”
„Bízom abban, hogy itt Ausztráliában erősek leszünk, és harcba szállhatunk a győzelemért. Elég szerencsések voltunk ahhoz, hogy a problémája után győzzünk, de most abban bízom, hogy előle kezdhetjük meg a futamot, és semmiféle problémára nem kell várnunk.”
Bár egyes források szerint a Red Bull azért volt előnyben a Ferrarival szemben Bahreinben, mert a Renault motor sokkal takarékosabb, mint az olaszok egysége, Alonso úgy gondolja, hogy ezek csak spekulációk, senki nem tudhatja, ki mennyi üzemanyaggal kezdte meg a futamot.
„Úgy gondolom, hogy az a hír, miszerint a Red Bull takarékosabb és 6kg-mal könnyebb autóval állt rajthoz, csak spekulációk” – magyarázta a spanyol világbajnok.
„Nem hiszem, hogy bárki is fogadni merne arra, hogy ki kezdte meg a legkönnyebb autóval a Bahreini Nagydíjat. Igazából ez nem is érdekel minket, csakis arra fókuszálunk, hogy mennyi a mi fogyasztásunk, és elégedettek vagyunk azzal, amit a télen elértünk.”
A tavalyi évben számos probléma volt az abroncsokkal Melbourne-ben, azok komoly galibát okoztak a futam végén, ám Alonso szerint ezzel nem lesz gond az idei évben, hiszen a Bridgestone új abroncsai sokkal keményebbek, és strapabíróbbak lettek.
Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint izgalmas lesz-e az idei szezon az unalomba fulladt szezonnyitó után, a kétszeres világbajnok így felelt: „Higgadtnak kell maradnunk, és még néhány versenyt meg kell várnunk, hogy megtudjuk, az új szabályok miként hatnak a látványra.”
„Nem hiszem, hogy bármi változott volna. A tavalyi évben az első hét versenyből hatot Jenson Button nyert meg. Unalmas volt? Talán igen, talán nem. Ez a Forma-1. Michael (Schumacher) öt bajnoki címet szerzett zsinórban. Unalmas volt? Talán igen, talán nem. Ez a Forma-1. Szóval, ha esős versenyeket, és biztonsági autós periódusokat akarunk látni minden egyes versenyen, akkor az már nem lesz többé Forma-1.”
„Sajnos az első és a második verseny között két hét volt, így volt idő arra, hogy mindenfélét írjanak az újságokban. Azonban még csak egy versenyen vagyunk túl, kell még idő, hogy megismerjük az autók teljesítményét, ki a gyors és ki nem.”
Olvasóink ajánlatai:






