Alonso elkezdett beszélni a Ferrariról - F1VILÁG.HU

Alonso elkezdett beszélni a Ferrariról

HIRDETÉS

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso ismét elhintette, hogy szívesen versenyezne a Ferrari színeiben, amire akár már a jövő évben lehetősége lehet, ugyanis egyáltalán nem biztos Kimi Raikkönen helye.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso ismét elhintette, hogy szívesen versenyezne a Ferrari színeiben, amire akár már a jövő évben lehetősége lehet, ugyanis egyáltalán nem biztos Kimi Raikkönen helye.

Az elmúlt időben többször szóba hozták már a spanyol versenyzőt az olaszokkal, aki a Gazzetta dello Sportnak sóvárogva beszélt a Ferrariról, ahol minden pilóta szívesen versenyezne a Forma-1-ben.

A szaklap értesülései szerint Alonso a svájci-olasz határ szélére költözött, ahol fantasztikusan érzi magát. “Spanyolként jól kijövök az olaszokkal. Rengeteg közös van bennünk” – mondta.

Mikor pedig arról kérdezték, milyennek képzeli el az életet a Ferrarin belül, Alonso a következőkkel folytatta: “Ezt nagyon nehéz elképzelni kívülállóként. Mindössze csak annyit mondhatok, hogy mikor Bahreinben voltunk, a pálya tele volt Ferrari lobogókkal. Kínában ugyanez volt a helyzet. A Ferrari egy szimbólum.”

“Jelenleg a Renault-nál versenyzek, ahol kiváló munkát végzünk. Csakis a győzelemre gondolok, a többit pedig majd meglátjuk.”

A hírek szerint az elkövetkezendő időszak döntő fontosságú lesz Raikkönen számára, mert bár a 2010-es idény végéig érvényes szerződése van az olaszokkal, egyesek szerint van egy olyan záradék a kontraktusában, amely kimondja, hogy ha nem teljesít bizonyos feltételeket, akkor már ez év végén megválhatnak tőle, mellyel megnyílhat az út Alonso előtt, aki állítólag már előszerződést kötött a Ferrarival a 2011-es idénytől.

A Gazzetta dello Sport pedig úgy tűnik, már készíti elő a terepet Alonsónak, egyre többet foglalkozik a spanyollal, akinek 2001-ben fel lett ajánlva egy tesztpilótai állás, azonban azt elutasította – ami miatt megorrolt rá az akkori csapatfőnök, Jean Todt, és ezért sem kereste őt a 2006-os idényben, mikor már tudni lehetett, hogy Michael Schumacher az évad végén befejezi versenyzői pályafutását.

Most azonban már nincs Todt, és a Ferrari is teljesen máshogy érez Alonso iránt, aki minden bizonnyal előbb vagy utóbb, az olaszoknál köt ki a Forma-1-ben – feltéve, ha megoldódik minden, és biztosítva lesz a sport hosszú távú jövője.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Alonso elkezdett beszélni a Ferrariról
Összetűzés, majd ellentmondás a Ferrari két pilótája között
Sainz balesete miatt került nehéz helyzetbe Russell az időmérőn
Piastri: Gyors autók vannak mögöttünk!
Hamilton a 18. rajthelyéről: Sz*r ügy
Perez majdnem kiesett a Q1-ben, mielőtt második rajthelyet szerzett

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!