Megosztás:

Alonso az első nap győztese Monacóban

Alonso eddig verhetetlen Monacóban.
Alonso eddig verhetetlen Monacóban. © Ferrari SpA.

Fernando Alonso a Monte-Carlói Nagydíj második szabadedzésén sem talált legyőzőre, és több mint egy másodpercet javítva délelőtti idején, az első pozícióban végzett.

A Ferrrai spanyol versenyzőjét egy tizedes lemaradásban Nico Rosberg követte a Mercedesszel, míg a harmadik helyen, további egy tizedes hátrányban, Sebastian Vettel következett a Red Bullal.

A másfélórás edzés első fele hihetetlenül mozgalma volt, a versenyzők folyamatosan váltották egymást az élen, ám a tréning felénél járva Alonso a szuperlágy abroncsokon egy 1:15.435-ös időt repesztett, majd a következő körben további fél másodpercet javított addigi legjobbján.

A kétszeres világbajnok legjobb idejét a tréning második felében már senki nem veszélyeztette, ugyanis elkezdett szemerkélni az eső, ám annyira nem zendített rá, hogy a csapatok feltegyék autóikra az intermediate abroncsokat.

A csúszós burkolaton nem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, számtalanszor használták a menekülő utakat, és kisebb bukótereket, ám egyikük sem csapta falnak autóját, ami szinte hihetetlennek hangzik.

Azt követően, hogy a délelőtt javarészét a boxban töltötte, Rosberg nem kevesebb, mint 39 kört teljesített a délutáni edzésen, és végül megelőzve csapattársát, aki egy tizedes lemaradásban az ötödik lett, a második helyre hozta be a Mercedest.

Michael Schumacher előtt a Ferrari másik pilótája, Felipe Massa foglalta el a negyedik helyet, míg Robert Kubica zárta az első hat sorát a Renault-val.

A McLaren továbbra sem tudott nagyot dobbantani, Lewis Hamilton a hetedik, míg csapattársa, Jenson Button pedig csak a kilencedik helyen végzett, közrefogva Adrian Sutilt, aki a kilencedik helyre hozta be a Force Indiát.

Mark Webber zárta az első tíz sorát a Red Bullal, ám mindössze nyolc tizeddel volt lassabb, mint a tempót diktáló Alonso, ami jelzi, hogy hihetetlen szoros a mezőny.

Az újonc csapatok közül most a Lotus bizonyult a leggyorsabbnak.

Olvasóink ajánlatai:

Monacói Nagydíj, második szabadedzés:  
1. Alonso Ferrari 1:14.904 36 2. Rosberg Mercedes 1:15.013 + 0.109 39 3. Vettel Red Bull-Renault 1:15.099 + 0.195 47 4. Massa Ferrari 1:15.120 + 0.216 44 5. Schumacher Mercedes 1:15.143 + 0.239 38 6. Kubica Renault 1:15.192 + 0.288 38 7. Hamilton McLaren-Mercedes 1:15.249 + 0.345 32 8. Sutil Force India-Mercedes 1:15.460 + 0.556 42 9. Button McLaren-Mercedes 1:15.619 + 0.715 37 10. Webber Red Bull-Renault 1:15.620 + 0.716 28 11. Petrov Renault 1:15.746 + 0.842 44 12. Buemi Toro Rosso-Ferrari 1:16.276 + 1.372 46 13. Hulkenberg Williams-Cosworth 1:16.348 + 1.444 48 14. Barrichello Williams-Cosworth 1:16.522 + 1.618 37 15. Liuzzi Force India-Mercedes 1:16.528 + 1.624 42 16. de la Rosa Sauber-Ferrari 1:16.599 + 1.695 36 17. Kobayashi Sauber-Ferrari 1:16.818 + 1.914 45 18. Alguersuari Toro Rosso-Ferrari 1:17.023 + 2.119 28 19. Kovalainen Lotus-Cosworth 1:18.184 + 3.280 47 20. di Grassi Virgin-Cosworth 1:18.478 + 3.574 38 21. Trulli Lotus-Cosworth 1:18.667 + 3.763 13 22. Glock Virgin-Cosworth 1:18.721 + 3.817 41 23. Chandhok HRT-Cosworth 1:20.313 + 5.409 35 24. Senna HRT-Cosworth 1:22.148 + 7.244 11
MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(34 komment)
hetye képe

@ Effegy: Ott a pont! :)

Effegy képe

Jó van már erigy már a bús faszba...buttonnak nem volt mákja?? Soha! NEki soha...Vettel örüljön hogy beért egyáltalán..kiakarták hívni...csak hogy tudd..így is úgy is 3. helyen haladt.....hamit meg egy csomószor nem büntették...webber is megúszta a melbörni incidenst úgy hogy befoghatod.

bazsi911 képe

Scuminak csak 1 szerencséje volt, de az a legtöbb pilótáról elmondható.Az hogy bekerült az f1-be a többi már a tehetségének köszönhető.

Baltasar prof képe

@Zava: Egyértelműen nem szerencse volt!
Ő azt mondta, a jó eredményhez csoda kell, így csoda lett!!! :)))

Zava képe

@Baltasar prof: mondom aki számít.

de látom hithű alonsosok vagytok, ha ő azt mondja, hogy nem volt szerencséje, és nem hisz a szerencsében, ti azt szentírásnak veszitek : DDDDDD

Baltasar prof képe

@Zava: Rubens!

Zava képe

@hetye: na jó, de azok közül, akik a mostaniak közül számítanak is ;)

hetye képe

Michael Schumacher

Zava képe

@hetye: csak egy nevet mondj a válaszra, mert hosszabban rád nem nagyon vagyok kíváncsi: szerinted ki a mezőny legszerencsésebb pilótája, eddigi pályafutásukat nézve?

hetye képe

egyébként meg nem a Ferrarit védem mert szerintem továbbra is egy nagy fos csapat...pusztán egy kis időre csataszünet van és ennyi de amíg nem bizonyítják hogy ők tudják a legjobb autót építeni ahogy azt kéne, addig az én elismerésemet nem vívják ki!

hetye képe

@ Zava: Majd meglátjuk hogy alakul a hétvége és akkor beszéljenek akik szerint a helyezései meg a vb győzelmei csak véletlenek:) egyszerűen nevetséges hogy emberek azt hiszik véletlenségből lehet vb-t nyerni xD:) aztmondom arra hogy ha valaki odakeveredik életében egyszer egy futamgyőzelemhez ok az szerencse, na de két vb-n át folyton odakerülni szerencséből?! finoman megkockáztatnám a tudást a szerencse helyett de ti tudjátok;)

hetye képe

@ Zava: Majd meglátjuk hogy alakul a hétvége és akkor beszéljenek akik szerint a helyezései meg a vb győzelmei csak véletlenek:) egyszerűen nevetséges hogy emberek azt hiszik véletlenségből lehet vb-t nyerni xD:) aztmondnom arra hogy ha valaki odakeveredik életében egyszer egy futamgyőzelemhez ok az szerencse, na de két vb-n át folyton odakerülni szerencséből?! finoman megkockáztatnám a tudást a szerencse helyett de ti tudjátok;)

bazsi911 képe

@Zava: Úgy ahogy mondod.Tavaly még ment a ferrari fika.De "befizette" magát Alonso a ferrariba.

Bronson képe

Csak így tovább!!!!!

Zava képe

amúgy ezt a mértékű nyáladzást, te jóég... és még a kimiseket szólják le

Zava képe

@hetye: már mér ne lett volna véletlen? köze nem volt hozzá.

gerimoki képe

Monacóban kevésbé számít a technika,itt nagyobb mértékben számít a pilóták vezetési tudása.Alonso az ász,kétség nem fér hozzá.Go Fernando!!!!!!!!!!!!!!!!

snack képe

@robitusszin: Nem barátom hanem barátnöm, de mindegy. Persze, hogy nem sok de az idén még Schumi nem sokat mutatott, valljuk be

bazsi911 képe

Jó ki edzés volt. Bár szerintem Schumiba még benne van egy pár tized, mert a leggyorsabb körét szemerkélő esőbe futotta.Jó lenne ha reális lenne az eredmény mármint az időkülönbségek.Akkor tényleg fasza időmérőnk és versenyünk lenne.

amerika képe

szépen mondtad a redd bullok 5-6 ak lehtnek talán .

Baltasar prof képe

@K.I.T.T.: Red Bullok a kanyar tempójuk miatt verhetetlenek, Monacoban lassú kis ívű kanyarok vannak, szerintem elveszik a fölényük.

K.I.T.T. képe

Akármi is történik Szombaton,éna Red Bullokat 'várom' előre,aztán Alonsot,és Hamilton-t!Hajrá McLaren!!!

Effegy képe

AQ javakét nap múlva jön, de nagyon jó a tempónk!

robitusszin képe

@snack: Ja ugy van barátom,de Schumi 4szeres és nem sok az a 2 tized.

hetye képe

Erről van szó :) Csak így tovább vissza kell vágni a Red Bulloknak!!! Bizonyítsd Alo hogy az előző 2. hely sem véletlen volt :D Hajrá!!!

Baltasar prof képe

álom szép! :)

kima képe

biztató!

amerika képe

Alonso,Rosberg,vettel,Massa,Scumacher, 3tizeden belül de mondjuk inkább csak Rosbergtől nagyon szoros,Alonso egy tizeddel azért nyugodt lehet.

amerika képe

hát persze futamgyőzelemre esélyes Alonso.

amerika képe

időket tood?

snack képe

@amerika: Szoros az igaz, de én jo jelnek veszem...

snack képe

Nézzétek mennyi a különbség Alonso és Senna között'

amerika képe

ja fasza.tetszik a dolog .igaz hogy szoros de ő nyerte.

snack képe

Söt 15 alá ment, ha nem tévedek Monacoban 2xes gyöztes? Javitsatok ki ha tévedek' Jó lesz ez csak igy tovább