Alonso elvált feleségétől - F1VILÁG.HU

Alonso elvált feleségétől

HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso hivatalos weboldalán jelentette be, ötévnyi házasság után elvált feleségétől, Raquel del Rosariótól.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso hivatalos weboldalán jelentette be, ötévnyi házasság után elvált feleségétől, Raquel del Rosariótól.

A spanyol versenyző kedden adott ki közleményt válásával kapcsolatban, melyben megfontolt döntésről beszél. Alonso elárulta, közös megegyezéssel döntöttek az egymástól való búcsúzás mellett, a baráti viszony azonban továbbra is megmarad köztük.

„Ötévnyi házasság után úgy döntöttünk, véget vetünk házastársi viszonyunknak. Nagyon megfontolt, közös döntést hoztunk. Házasságunk ugyan véget ért, ám barátságunk soha nem fog, hiszen nagyon szeretetteljes kapcsolat van köztünk, kölcsönös ragaszkodás, és mindig gondoskodni fogunk a másik boldogságáról” – áll a nyilvánosságra hozott kommünikében.

Alonso és Raquel del Rosario 2006. november 17-én mondta ki a boldogító igent, idén még több versenyhelyszínen, többek között a Magyar Nagydíjon is együtt mutatkoztak.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!