Megosztás:

Alonso elveszíti a türelmét?

Fernando Alonso itt még mosolyog, de könnyen elveszítheti a türelmét a McLarennél.
Fernando Alonso itt még mosolyog, de könnyen elveszítheti a türelmét a McLarennél. © McLaren

Jo Ramírez, a McLaren korábbi csapatkoordinátora szerint hamarosan eljön az a pont, amikor Alonsónak elfogy a türelme. Ha az első pár futamon ugyanolyan gyenge lesz az autó, mint a téli teszteken, nagy rá az esély, hogy a spanyol újra felbontja a szerződését a McLarennel.

Szeretnék optimistább lenni velük kapcsolatba, mert ha nem, lehet, hogy túl erősen fogalmaznék. Az első három vagy négy verseny biztosan nehézségeket fog okozni nekik, de azt hiszem, ha sikerül rendezniük a problémákat, ott lehetnek a csatában.” – nyilatkozta Ramírez a spanyol AS-nek.

Alonso nagyon türelmes, a hozzáállása pedig csodálatraméltó, de persze mindenkinél van egy határ, és egy bizonyos ponton ő is el fogja veszíteni a türelmét.” – szögezte le a mexikói.

Sok mindent lehet mondani Fernandóra, de hogy ne lenne kitartó, azt nem. Ha egy kicsit is versenyképesebb az autója, akkor kiváló eredményeket tud elérni. Ez is azt bizonyítja, hogy valóban a rajtrács legjobbja, de minimum a legjobbjai között van.” – tette hozzá.

Ramírez, aki 1984 és 2001 között volt a McLaren koordinátora, szeretne abban hinni, hogy Alonso valóban nemet mondott a Mercedes ajánlatára, miután Nico Rosberg bejelentette visszavonulását, mert a spanyol végig hitt a McLaren és a Honda együttműködésében.

A kétszeres világbajnok szerződése az év végén lejár, Valtteri Bottasszal pedig csak 1 évre írt alá a Mercedes, így nincs kizárva az sem, hogy a következő idénytől Alonso ismét Hamilton csapattársa lesz.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

A Mercedes valamennyi partnercsapata a német gyártó legújabb motorspecifikációját használhatja...

Hozzászólások

( komment)