Azt követően, hogy Sebastian Vettel mögött alig egy tizeddel lemaradva, a második helyen végzett a délutáni szabadedzésen, Fernando Alonso úgy érzi, hogy a Ferrarinak mindene megvan ahhoz, hogy harcba szálljon a győzelemért az Olasz Nagydíjon.
„Úgy gondolom, hogy magabiztosak lehetünk, hiszen kiválóan dolgoztunk és sikerült komoly előrelépést elérnünk a nap folyamán, azonban tiszteletben kell tartanunk riválisainkat, és ellenfeleinket” – mondta a spanyol pilóta a riportereknek Monzában.
„Tudjuk, hogy mennyire erős lesz a McLaren ezen a ringen, akár még a pole pozícióért is esélyes lesz a holnapi időmérőn. A Red Bull autóinak erejével is tisztában vagyunk, már eleget bizonyítottak ebben a szezonban, hogy minden pályán tartsunk tőlük.”
„Nyilvánvaló, hogy nem lesz könnyű dolgunk a hétvégén, de ott vagyunk az élen, és azt gondolom, hogy nincs miért aggódnunk jelen pillanatban.”
„Egy átlagos pénteki napon vagyunk túl, különböző elemeket, leginkább aerodinamikai elemeket teszteltünk. Monza egy nagyon különleges vonalvezetésű pálya, ami egy különleges aerodinamikai csomagot és szárnyakat követel meg, amiket le kellett tesztelnünk.”
„A korábbi években két héttel a futam megrendezése előtt volt egy tesztprogram a helyszínen, ám most, a szezonközi teszttilalom miatt mindent a pénteki edzéseken kell kitapasztalnunk, és ezen dolgoztunk.”
„Azonban azt gondolom, hogy elégedettek lehetünk az autónkkal, és szerintem egy remek pénteki napot teljesítettünk” – folytatta Alonso, aki először állhat rajthoz a Ferrari versenyzőjeként Olaszországban.
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(2 komment)Vettelt nem fogja utolérni a klasszisod!
Az biztos hogy Alonso nagyon gyors.
Én meg idegeskedtem hogy Massa hogy lehet olyan gyors amikor is átvette a vezetést,a McLarenektől.
De aztán Alonso megnyugtatott,mikor a felvezetőkör utáni első körében megvert mindenkit.
És azon csodálkoztam nagyon hogy Hamiltonnak, Massának, Buttonnak, és a két R.B.-nak is csak több kör megtétele után sikerült javítani az idejükön.
Alonso pedig kijött és egyből első helyre kormányozta a kocsit.
Hát az ilyen embert hívják klasszisnak!!!!