Alonso: Ez vicces, nagyon vicces... - F1VILÁG.HU

Alonso: Ez vicces, nagyon vicces…

HIRDETÉS
Fernando Alonso, McLaren, Monza, Sky Sports F1, M4 Sport

Fernando Alonso, a McLaren F1-es versenyzője kifakadt Kevin Magnussenre, a Haas versenyzőjére – a spanyol kritikus megjegyzésekkel illette a dán pilótát.

Alonso és Magnussen a Q2-ben került incidensbe egymással, amikor is gyorskörükön az első kanyarban egymás mellé értek, és majdnem összeakadtak. Az időmérő ebben a szakaszban mindkettejük számára véget ért, a spanyol a 13., Magnussen pedig a 11. helyen végzett.

Az eset utáni rádióüzenetekben a pilóták egymást hibáztatták:

„Versenyezni akart az első kanyarban” – mondta nevetve Alonso a csapatának.

„Mi a francot csinál Fernando?” – fakadt ki Magnussen a rádión, az ő hangja már kevésbé volt vidám.

Az esetet követően a televíziós közvetítésben látni lehetett, amint a McLaren ügyvezetője, Zak Brown és Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke is összeszólalkozott a bokszutcában.

Alonso a kvalifikáció után elmesélte, Magnussen ahelyett, hogy elfoglalt volna egy pozíciót a forgalomban, ahol megkezdhette volna gyorskörét, előzgetni kezdett – így került mellé a mért körük kezdetén.

„A kivezető körünkön voltunk, és az egyik Haas-autó úgy döntött, hogy előzgetni kezd, és úgy indul el a körére – az autók között, akik már pozícióban voltak.”

Hirdetés

„Szóval elkezdtük a körünket, az első kanyarhoz egyszerre értünk, és mindkettőnk köre elment ezzel” – folytatta a spanyol.

„Nagyon sok versenyző van a mezőnyben, aztán itt vannak a Haas-pilóták, akiknek a harmadik vagy negyedik legjobb autójuk van a mezőnyben, és kiesnek a Q2-ben. Én továbbjutottam a Q2-be, és én ezt szerettem volna. Szóval nálam ez nem sokat változtatott a dolgon, náluk annál inkább, de ez vicces, nagyon vicces.”

A versenybírák egyébként mindkét versenyzőt magukhoz hívták, így hamarosan döntés születik, hogy ki volt a hibás az incidensben.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!