Alonso győzött az izgalmas Brit Nagydíjon

Fernando Alonso magabiztos vezetést bemutatva megszerezte idei első futamgyőzelmét a Brit Nagydíjon, ahol vizes ám száradó pályán vette kezdetét a körözés. A Ferrari spanyolja mögött a Red Bull duója végzett.



Fernando Alonso magabiztos vezetést bemutatva, megszerezte a Ferrari idei első győzelmét a hétvégi Brit Nagydíjon.

A spanyol világbajnok mögött a Red Bull párosa, Sebastian Vettel és Mark Webber végzett, akik az utolsó körökben komoly csatát vívtak a második pozícióért, aminek végül az vetett véget, hogy a csapat közölte ausztrál pilótájával, hogy „tartsa a távolságot”.

Egyetlen brit pilóta sem állhatott fel a dobogóra. A legeredményesebb hazai pilóta Lewis Hamilton volt, aki a negyedik helyet kaparintotta meg, miután az utolsó tíz körben spórolnia kellett az üzemanyaggal, így Felipe Massa az utolsó kanyarokban kis híján megelőzte.

——————-

A délelőtti esőzések miatt, részben száraz, részben vizes pálya fogadta a mezőnyt a szezon kilencedik állomásának helyet adó Brit Nagydíjon.

A versenyzők kivétel nélkül köztes (intermediate) abroncsokon álltak fel a rajtrácsra, ahol egyébként teljesen száraz volt a burkolat, ám a középső szektorban állt a víz a pályán.

A pole pozícióból induló Webber gyengén kapta el a rajtot, így csapattársa, Vettel már az első métereken elment mellette, és elsőként vette a célegyenest követő kanyarkombinációt.

Alonso az első két kanyarban beszúrt Webber mellé a vizes részen, ám a Red Bull ausztrálja visszaverte ellenfele támadását, és csapattársa nyomába eredt a második helyen.

A rajt legnagyobb nyertese a hazai közönség előtt versenyző Hamilton volt, aki a tízedikről a hetedik helyre ugrott fel, majd néhány kör után már csapattársa, Jenson Button előtt, az ötödik pozícióban futott, a Red Bull és a Ferrari duója mögött.

A pálya egyre jobban szárazd, de a versenyzők még nem merték feltetetni a slick abroncsokat, miközben Alonso teljesen felzárkózott Webber mögé, ahogy Hamilton is Massa mögé, és hatalmas csata alakult ki a második illetve a negyedik pozícióért.

Michael Schumacher, aki szintén több helyet nyert a rajtnál, összeakadt Kamui Kobayashival, melyet a Mercedes első szárnya bánt. A német világbajnoknak így egy új szárnyért be kellett állnia a boxba, ahol egyúttal meg is kapta a slick gumikat.

Schumacher már az első szektorban lila (legjobb) időt futott, ami arra ösztönözte a többieket, hogy váltsanak gumit, így a teljes mezőny követte a hétszeres világbajnok példáját, aki ezzel semmit nem nyert, hiszen egy stop&go büntetést kapott korábbi ütközéséért, pedig visszajött a nyolcadik pozícióba.

Vettel ugyan megtartotta vezető pozícióját az első kiállása után, ám hét másodperces előnye teljesen elillant, és megkapta a nyakába Webbert, aki mögött ott loholt Hamilton, miután megelőzte Massát a boxban, majd Alonso mellett is elment a régi célegyenes végén.

A Ferrari spanyolja azonban egyre gyorsabb köröket futott, utolérte, majd vissza is előzte Hamiltont a DRS segítségével, mellyel feljött a harmadik helyre, és üldözőbe vehette a Red Bull duóját, akik már szenvedtek a használt lágy keverékű abroncsokon.

Az első négyes közül elsőként Hamilton állt ki friss gumikért, majd Webber következett, miközben Alonso sorra futotta meg a jobbnál jobb köröket, így egyre közelebb került a továbbra is élen autózó Vettelhez, akivel egyszerre álltak ki a boxba.

A Red Bull szerelői azonban elrontották a német versenyző kerékcseréjét, a bal hátsó kereket csak nagy nehézségek árán tudták feltenni az autóra, így Alonso megelőzte Vettelt a boxutcában.

A Ferrari versenyzője nem csak Vettel, de Webber mellett is elment, így felugrott az első helyre, Hamilton elé, aki szintén megelőzte az energiaital-gyárosokat.

Alonso futotta saját tempóját, míg Hamilton fogta a két Red Bullt, akik képtelenek voltak elmenni a McLaren brit versenyzője mellett, pedig szemmel láthatóan gyorsabbak voltak, mellyel a Ferrari világbajnoka a 35. körben már 10 másodperces előnyre tehetett szert.

Mivel Vettel csúnyán beragadt Hamilton mögé, a Red Bull úgy döntött, hogy kihívja pilótáját, ami kifizetődő volt, hiszen bár a McLaren is – egy körrel később – reagált, pozíciót tudott nyerni és a második helyen folytatta a körözést.

Az élről Alonso is kiállt teljesíteni utolsó kerékcseréjét, és magabiztosan tért vissza az élre, előnye tíz másodperc volt a mögötte autózó Vettellel szemben, akinél gyorsabb volt a friss gumikon.

Közben Button kerékcseréjét csúnyán elrontotta a McLaren, ugyanis úgy engedte vissza a nyalókás ember, hogy jobb első kereke nem volt megfelelően rögzítve, így kénytelen volt leállni a boxutca kijáratánál, ahol az első helyekről feladni kényszerült a küzdelmet.

A McLaren másik versenyzője, Hamilton sem volt könnyű helyzetben, ugyanis csapata rászólt a fülére, hogy spóroljon az üzemanyaggal, mert nem fogja tudni befejezni a versenyt. Webber körökön belül el is ment a brit versenyző mellett és feljött a harmadik pozícióba.

Miközben Alonso magabiztosan nyert, az utolsó pillanatokig hihetetlen izgalmas volt a futam, Webber teljesen megérkezett Vettel mögé, ám a Red Bull közölte az ausztrállal, hogy „tartsa a távolságot”, így maradt a sorrend közöttük.

Massa az utolsó körre teljesen megérkezett az üzemanyaggal spóroló Hamilton mögé, ám a McLaren britje az utolsó körben – egy kétes manőverrel – visszaverte ellenfele támadását, behozva autóját a negyedik helyre.

Nico Rosberg végzett a hatodik helyen a Mercedesszel, Sergio Perez (Sauber) és Nick Heidfeld (Renault) előtt, míg az első tíz, pontszerző sorát Schumacher és Jaime Alguersuari (Toro Rosso) zárta.

A Force India skót pilótája, Paul di Resta ugyan sokáig a hetedik helyen autózott, ám csapata csúnyán elrontotta egyik kiállását, gumijai nem voltak előkészítve a boxban, mellyel rengeteg időt veszített és elúszott számára a pontszerzés esélye.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!