Alonso: Ha dobogóra akarunk állni, nem hibázhatunk - F1VILÁG.HU

Alonso: Ha dobogóra akarunk állni, nem hibázhatunk

HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy gondolja, az ötödik helyről rajtolva képes lesz a pódiumért harcolni az Abu Dhabi Nagydíj versenyén, annak ellenére is, hogy a McLaren és a Red Bull egyaránt nagyon versenyképesnek tűnik.


Fernando Alonso úgy gondolja, az ötödik helyről rajtolva képes lesz a pódiumért harcolni az Abu Dhabi Nagydíj versenyén, annak ellenére is, hogy a McLaren és a Red Bull egyaránt nagyon versenyképesnek tűnik.

A Ferrari versenyzője abban bízik, az eddigi versenyekhez hasonlóan most is sikerül javítaniuk az időmérőhöz képest, így akár a dobogóra is felállhatnak majd.

„Az esély mindig megvan a dobogóra” – mondta Alonso. „A bajnokság során mindig a negyedik, ötödik, vagy hatodik helyről rajtoltunk, és 18 verseny alatt kilencszer a pódiumon álltunk, szóval holnap 50% az esélyünk erre.”

A spanyol pilótának bizonyára nem kedvence a Yas Marina pálya, hiszen tavaly itt vesztette el a bajnokságot, 2009-ben pedig csupán a 13. Helyen végzett, a versenynaptárban pedig ez az egyetlen helyszín, ahol még nem sikerült az első két hely valamelyikét megszereznie.

„Van esélyünk, ha jól rajtolunk, megfelelő a stratégiánk, és elegendő lesz a tempónk. Ha ezek közül valamelyik nem teljesül, akkor le fogunk maradni. Nem vagyunk ahhoz elég versenyképesek, hogy hibákat engedhessünk meg magunknak.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!