Megosztás:

Alonso: Hamilton jobban megérdemli, hogy négyszeres bajnok legyen

Alonso szerint Hamilton jobban megérdemli bajnoki címeit, mint Vettel.
Alonso szerint Hamilton jobban megérdemli bajnoki címeit, mint Vettel. © Red Bull Racing

A McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso azt mondja, örülne, ha Lewis Hamilton megszerezné pályafutása negyedik világbajnoki címét, a brit ugyanis jobban megérdemli azt, mint Sebastian Vettel.

Hamilton akár már a vasárnapi Amerikai Nagydíjon bezsebelheti újabb bajnoki elsőségét, előnye ugyanis jelenleg 59 pont a második helyen álló Sebastian Vettel előtt.

Vettel 2010 és 2013 között sorozatban négy világbajnoki címet nyert a Red Bull-lal – kettőt, 2010-ben és 2012-ben a szezonzárón tudott bezsebelni Alonso ellenében.

Alonso akkor többször utalt rá, Vettel csak azért tudott sorozatban négyszer a legjobb lenni, mert domináns autó volt alatta.

A kétszeres világbajnok Austinban úgy nyilatkozott, szerinte Hamilton jobban megérdemelné, hogy négyszeres világbajnok legyen.

Amikor a Channel 4 televíziós csatorna arról kérdezte, fáj-e neki, hogy nincs harcban az idei bajnoki címért, Alonso így felelt: „Nem, nem igazán. Az embernek nincsenek különösebb érzései, ha nincs harcban.”

„Azt gondolom, amikor a bajnoki címért harcoltam, és Sebastian nyert, az olykor fájt, mert az ember úgy érezte, jobban megérdemelte volt, vagy rosszabb lehetőségei voltak itt-ott.”

„De ha nem vagy harcban, akkor nem nagy dolog. Nem a te harcod...”

„Bizonyos szempontból örülök, hogy Lewis megszerzi a negyedik bajnoki címét. Furcsa azt látni, hogy Vettelnek négy, Hamiltonnak pedig három bajnoki elsősége van. Így sokkal logikusabb lesz.”

Arra a kérdésre, hogy Hamiltont jobb versenyzőnek tartja-e, Alonso így felelt: „Azt hiszem, Lewisnak jobb versenyzői pályafutása volt.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Daniel Ricciardo, a Red Bull versenyzője úgy érzi, jó pozícióból indul a versenyen ahhoz, hogy a...

Hozzászólások

( komment)