Alonso harmadik lett, így vezeti a tabellát - F1VILÁG.HU

Alonso harmadik lett, így vezeti a tabellát

HIRDETÉS

Miután Sebastian Vettel és Lewis Hamilton előtt ért célba Monte-Carlóban, a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso hat futam után egyedüliként vezeti az egyéni világbajnoki tabellát – a kétszeres világbajnok mindazonáltal elismerte, nem volt könnyű dolga a Hercegségben.

Alonso Mark Webber és Nico Rosberg mögött harmadikként ért célba Monacóban, a rajtnál azonban meleg pillanatokat élt át, összeütközött ugyanis a lotusos Romain Grosjeannal, aki a baleset miatt ki is esett a versenyből.

„Arra törekedtünk, hogy Sebastian és Lewis előtt fejezzük be a futamot, ez pedig sikerült is” – mondta Alonso.

„A rajtnál nagyszerűen jöttem el, Romaint és Lewist is megelőztem, de aztán középre kerültem, és azt hiszem, a Lotus nekiütközött a jobb első kerekével az én bal hátsómnak. Ezután Romain megpördült, én viszont folytathattam, bár azt gondoltam, megsérült az autó. Szerencsére nem így lett, úgyhogy folytatni tudtam a versenyt.”

Alonso számára kulcsfontosságú volt, hogy az első etap végén egy körrel később állt ki kerékcserére, mint riválisa, Lewis Hamilton, akit így maga mögé tudott utasítani.

„Ezután minden remekül ment, a bokszkiállás során pedig Lewis is meg tudtam előzni, úgyhogy végül a csapatnak hála kiváltságos helyzetbe kerültem.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!