Alonso: Hülkenberg a legjobbak között az F1-ben

Fernando Alonso szerint Nico Hülkenberg bizonyította, hogy a legjobb versenyzők között van a Forma-1-ben, és egy topcsapatban lenne a helye.


Fernando Alonso szerint Nico Hülkenberg bizonyította, hogy a legjobb versenyzők között van a Forma-1-ben, és egy topcsapatban lenne a helye.

Hülkenberg fantasztikus formát mutat a szezon második felében, az elmúlt hét futamon ötször pontot szerzett, mellyel az egyéni bajnokság 11. helyére lépett elő, egy ponttal lemaradva a tizedik helyen tanyázó Sergio Pereztől.

Alonso hozzátette azt is, hogy őt egy cseppet sem lepte meg a német versenyző kiváló teljesítménye, hiszen bemutatkozó évében is fantasztikus munkát végzett az amúgy igen gyengén teljesítő Williamsben ülve.

„Számomra Nico az egyik legjobb versenyző a rajtrácson” – mondta a Ferrari spanyolja. „Már három éve ezt mondtam, és úgy tűnik, hogy most mindenki felfigyelt rá.”

„Kiváló munkát végez, ami szerintem nem meglepő, hiszen már 2010-ben remekül ment a Williams színeiben. Pole pozíciót szerezni itt, Brazíliában, nehéz körülmények között, szintén mutatja a tehetségét.”

„Bízunk benne, hogy egy versenyképes autóban láthatjuk a jövőben.”

Hülkenberg egyelőre még nem tudja, hol folytatja, hiszen jelenlegi szerződése az év végén lejár jelenlegi csapatával, a Sauberrel.

A német pilótát szóba hozták a Lotusszal, azonban kútba eshet az ügylet a Quantum Motorsport befektetőcsoporttal elhúzódó egyezkedés miatt, mellyel a komoly szponzorokkal rendelkező Pastor Maldonado kerülhet előnybe.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!