Alonso: Ideje lenne már egyszer célba érni - F1VILÁG.HU

Alonso: Ideje lenne már egyszer célba érni

HIRDETÉS
tKrZcj3tL3TdJvMhw2XrzC8ZH-764HQx__31I9612

Nem tartott sokáig Fernando Alonso orosz futama. Egészen pontosan el sem kezdődött. Már a felvezető körön kénytelen volt jelezni a spanyol, hogy probléma van az autójával, majd a célegyenes végén meg is állt a McLaren-Hondával.

Valószínűleg az ERS adta meg magát, de még biztosat nem tud mondani a csapat. Az idei négy futamból egyet sem tudott teljesíteni Alonso, aki jogosan csalódott.

„Amikor elindultam a felvezető körre, éreztem, hogy az erő nem jó a motorban. Azt mondták, a kormányon változtassak pár dolgot, hogy az ERS rendszert felélesszem, az akkumulátort, de nem történt semmi. Esélyem sem volt, és az autó megállt a bokszutca kijáratánál. Most nem tudtunk részt venni a futamon.” – mondta a kétszeres világbajnok.

„A mérnökök nem tudnak pontos válasz adni a problémára, amíg vissza nem kerül az autó a bokszba, de bármi is legyen, ez motorhiba. Reméljük, gyorsan meg tudjuk oldani a hibát, mert idén még egy futamon sem értünk célba. Most még elindulni sem tudtunk.”

„Ilyen a sport! Nekem pedig most az a feladatom, hogy minden versenyre elmenjek, és olyan gyors legyek, amilyen gyors csak tudok, és segítsem a csapatot. Segítek a felkészülésben a következő futamra, és fizikálisan fitten tarom magam.”

Alonso bízik benne, hogy két hét múlva Barcelonában legalább teljesíteni tudja a versenyt.

„A következő hétvége különleges lesz, hiszen Spanyolországba megyünk, a hazai pályámra, ahol mindig különleges figyelem övez bennünket. De, hogy el tudunk-e rajtolni vagy sem, az nem a mi kezünkben van.”

S, hogy mit csinált a spanyol versenyzés helyett?

„Megnézem, van-e egy korábbi gép hazafele, de úgy tűnik, sajnos nincs. Szóval nyugodtan végignézem a versenyt, eszem egy kis fagyit, vagy valami.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!