Alonso ismét figyelmeztette a Renault-t - F1VILÁG.HU

Alonso ismét figyelmeztette a Renault-t

HIRDETÉS

Fernando Alonso az elmúlt időben szinte minden futam után parancsot ad csapatának, hogy mielőbb lépjen a sarkára és javítson autója teljesítményén, ugyanis a jelenlegi technikával még a pontszerző helyek megszerzése sem egyszerű.

Fernando Alonso az elmúlt időben szinte minden futam után parancsot ad csapatának, hogy mielőbb lépjen a sarkára és javítson autója teljesítményén, ugyanis a jelenlegi technikával még a pontszerző helyek megszerzése sem egyszerű.

A Renault kétszeres világbajnoka az ötödik sorból vághatott neki a Brit Nagydíjnak, ahol végül egyetlen pontot sem szerezett, miután az első 20 kört Nick Heidfeld jól megtankolt BMW-je mögött töltötte, ami teljesen tönkretette két kiállásos stratégiáját.

Alonso később egykori csapattársával, Lewis Hamiltonnal vívott hatalmas csatát, ám ez a küzdelem csak a 14. helyért folyt kettejük között, ami több mint lehangoló.

A spanyol pilóta éppen ezért arra kéri csapatát, hogy mielőbb tegyen valamit, és javítson az R29 teljesítményén, mert egyszerűen képtelen hozni az eredményeket.

“Tiszta sor, hogy minden fronton javítanunk kell a következő versenynek helyet adó Német Nagydíjig” – mondta Alonso a versenyt követően. “Természetesen csalódott vagyok a gyenge eredmény miatt.”

“Már a rajtnál elúszott a remény, hogy pontot szerezhetek, mikor két pozíciót is veszítettem, majd beragadtam Heidfeld mögé, aki nehéz autóval körözött, és emiatt rengeteg időt dobtam el magamtól.”

Alonso csapattársa, Nelsinho Piquet sem lehetett boldog, bár a brazil két hellyel előrébb, a 12. pozícióban végzett.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!