Alonso: Ismét hátrányból indultam - F1VILÁG.HU

Alonso: Ismét hátrányból indultam

HIRDETÉS

Fernando Alonso csalódottságának adott hangot, miután csak a negyedik helyet tudta megszerezni az időmérőn Brazíliában. A spanyol úgy érzi, hátrányba került azzal, hogy csapattársa mögül kellett megkezdenie az utolsó etapot.

Fernando Alonso csalódottságának adott hangot, miután csak a negyedik helyet tudta megszerezni az időmérőn Brazíliában. A spanyol úgy érzi, hátrányba került azzal, hogy csapattársa mögül kellett megkezdenie az utolsó etapot.

A McLaren spanyol versenyzőjének négy ponttal kell többet szereznie újonc csapattársánál ahhoz, hogy megvédje bajnoki címét, ám Hamilton a második, míg Raikkönen a harmadik helyről várhatja a vasárnapi futamot.

“Nagyon csalódott vagyok” – mondta Alonso az olasz RAI televíziónak adott interjújában az időmérőt követően.

“A negyedik hely hatalmas csalódás, de nem tudok mit tenni. A holnapi futamra kell koncentrálnom, és a lehető legjobban kell teljesítenem ezen a lehetetlen versenyen.”

A spanyol pilóta elárulta, hendikepből indult az időmérő utolsó etapjában, ugyanis most is Hamilton mögött kellett autóznia. Emiatt pedig túlságosan keményen kellett hajtania ahhoz, hogy még a leintés előtt megkezdhesse második gyorskörét.

“A legfőbb probléma az volt, hogy mint mindig, most is csapattársam mögül kellett indulnom” – mondta. “Ahhoz pedig, hogy az utolsó pillanatokban elérjem a célvonalat, hihetetlenül gyorsan kellett hajtanom a felvezető körömben, ami megnehezítette a helyzetem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!