Alonso jó hírt kapott a Hondától - F1VILÁG.HU

Alonso jó hírt kapott a Hondától

HIRDETÉS
Fotó: Singapore GP

Jó hírrel szolgált Fernando Alonso és a McLaren csapata számára a Honda – a spanyol versenyző V6-os erőforrása ugyanis nem sérült meg a szingapúri balesetben.

Az éjszakai verseny rajtjánál történt ütközésnek Alonso is áldozatául vált, hiszen a két Ferrari, valamint Max Verstappen ütközése után az 1-es kanyarban ő is belekeveredett a balesetbe.

Bár a spanyol egy ideig folytatni tudta a versenyt, autója jelentős mértékben megsínylette az ütközést, és Alonsónak végül fel kellett adnia a versenyt.

A Honda F1-es főnöke, Haszegava Juszuke elárulta, tartottak attól, hogy a McLaren motorja is megsérült a balesetben, ám a szakember nemrég jó hírekkel szolgált.

„Aggódtunk amiatt, hogy talán megsérült a motor, de a Szakurában elvégzett vizsgálatok után szerencsére megerősíthetjük, hogy rendben van, és újra lehet használni” – mondta Haszegava a hétvégi Maláj Nagydíj előtt.

Miközben a McLaren jó formát mutatott Szingapúrban, a csapatnál pontosan tudják, Szepangban nem lesz könnyű dolguk.

„A pálya konfigurációja kevésbé kedvez nekünk, de természetesen harcolni fogunk” – mondta Alonso.

„Még 6 verseny van hátra, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy a lehető legjobb helyeken fejezzük be ezeket a futamokat.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!