Alonso: Jobb voltam idén, mint bajnoki éveimben - F1VILÁG.HU

Alonso: Jobb voltam idén, mint bajnoki éveimben

HIRDETÉS

A McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso úgy érzi, 2016-ban jobb teljesítményt nyújtott, mint akkor, amikor bajnoki címeket nyert a Forma-1-ben.


A McLaren spanyol versenyzője, Fernando Alonso úgy érzi, 2016-ban jobb teljesítményt nyújtott, mint akkor, amikor bajnoki címeket nyert a Forma-1-ben.

Alonso a Renault-val 2005-ben és 2006-ban ért fel a csúcsra, az elmúlt évek azonban igencsak eredménytelenre sikeredtek számára. Bár a McLaren Hondával idén sem tudott az élmezőnyben harcolni, a spanyol úgy érzi, jó formában versenyzett.

„2012 volt vélhetően a legjobb évem az F1-ben. Aztán 2014, majd a dobogó legalsó fokára az idei szezon „állhat fel” – mondta Alonso.

„Nagyon magabiztosnak éreztem magam az autóban minden körülmény közepette. Jól érzem magam, még a brazíliai utolsó 10 körben is versenyképesnek éreztem magam a 14 körös gumikkal. És ez a magabiztosság lehetőséget ad nekem arra, hogy a határokat feszegessem.”

„Jenson [Button] egy hihetetlen versenyző, ezt tavaly már megtapasztalhattam. Idén számos alkalommal előtte tudtam végezni, szóval versenyzői szempontból rendkívül magasra értékelem az idei szezonomat.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!