Alonso: Két kézzel kell megragadnunk ezt a lehetőséget - F1VILÁG.HU

Alonso: Két kézzel kell megragadnunk ezt a lehetőséget

HIRDETÉS
Singapore GP

Igazán biztatóan kezdett pénteken, Szingapúrban a McLaren csapata: a wokingi gárda mindkét versenyzője a legjobb 10 között zárt, Fernando Alonso szerint pedig meg kell ragadniuk a kínálkozó lehetőséget.

A szingapúri utcai pálya kétségkívül fekszik a McLaren-Honda autóinak, ez pedig a pénteki edzéseken be is bizonyosodott – a neheze viszont csak most jön, hiszen Alonsóéknak az időmérőn és a versenyen is helyt kell állniuk.

A kétszeres világbajnok bizakodóan nyilatkozott a második szabadedzés után – elmondása szerint le kell csapniuk a kínálkozó lehetőségre, hiszen szükségük van minden egyes pontra.

„Jó volt a mai teljesítményünk: alapvetően összhangban volt azzal, amire itt számítottunk” – nyilatkozta a spanyol versenyző.

„Tudtuk, hogy ezen a pályán versenyképesebbek leszünk, mint Spában és Monzában. Mindkét autóval bejutottunk a top 10-be, és remélem, hogy ez a holnapi időmérőn, és a vasárnapi versenyen is sikerülni fog.”

„Szükségünk van ezekre a pontokra: a 9. helyen állunk a konstruktőri bajnokságban, szóval minden pontszerzési lehetőséget két kézzel kell megragadnunk.”

Míg Alonso a második gyakorláson a 7., csapattársa, Stoffel Vandoorne a 6. helyen zárt. A belga természetesen elégedett volt a ma látottakkal.

„Pozitív napom volt, hiszen 6. lettem a második edzésen, noha még soha nem vezettem itt” – mondta Vandoorne.

„Az első edzésen még csak ismerkedtem a pályával, és elég gyorsan elkaptam a ritmust. Úgy tűnik, különösen jók voltunk ma, de persze a Ferrarik nem tűnnek csak úgy el, és végeznek mögöttünk. Szóval biztosan lesz valami a tarsolyukban holnap.”

Hirdetés

„Viszont remélhetőleg sikerül átmentenünk a mai tempónkat a szombati időmérőre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!