Megosztás:

Alonso kihagyja Monacót, helyette az Indianapolis 500-on áll rajthoz!

Alonso nem lesz ott Monacóban!
Alonso nem lesz ott Monacóban! © McLaren

Nem indul a Forma-1-es Monacói Nagydíjon a kétszeres világbajnok Fernando Alonso, ehelyett a 101. Indianapolis 500-on áll rajthoz! A spanyol versenyző soha nem versenyzett még oválpályán.

A hírt azt követően jelentették be, hogy Alonso és csapata, a McLaren számára kiábrándítóan indult a 2017-es Forma-1-es idény.

Bár a monacói pálya karakterisztikájából adódóan jó esélyt kínálhat a McLaren-Hondának arra, hogy jobb eredményt érjen el, Alonso úgy döntött, inkább a legendás Indianapolis 500-on áll rajthoz.

A spanyol versenyző az Andretti Autosport színeiben vesz majd részt a megmérettetésen, autója hivatalosan a McLaren-Honda-Andretti néven lett nevezve az év egyik, ha nem a legnagyobb versenyére.

„Rendkívül izgatottan várom már, hogy versenyezzek az Indy 500-on a McLarennel, a Hondával és az Andretti Autosporttal” – mondta Alonso.

„Az Indy 500 az egyik leghíresebb autóverseny a világon, csak a Le Mans-i 24 órás és a Monacói Nagydíj ér a nyomába. Természetesen sajnálom, hogy Monacóban nem lehet ott, de csak ezt az egy versenyt hagyom ki az F1-es naptárban, és a június eleji Kanadai Nagydíjon, Montrealban már újra ott leszek az autóban.”

„Soha nem versenyeztem még IndyCar-autóval korábban, mint ahogy superspeedwayen sem álltam rajthoz, de biztos vagyok abban, hogy gyorsan felveszem a fonalat. Sok IndyCar-verseny néztem a TV-ben és online, és tudom, hogy komoly precízióra van szükség ahhoz, hogy ilyen szorosan versenyezzek más autók mellett mintegy 350 km/h-val.”

„Gyorsan kell tanulnom, de rögtön a Spanyol Nagydíj után Barcelonából Indianapolisba repülök, és május 15-től gyakorlok majd az autóval Indy-ben. Remélhetőleg sok kilométert meg tudok tenni minden nap.”

Azt egyelőre nem jelentették még be, hogy ki veszi át Alonso helyét Monacóban, ám nem kizárt, hogy Jenson Button kap lehetőséget.

Az Indianapolis 500-at 2017-ben is a DIGI Sport közvetíti Magyarországon.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Május 1-jén ismét versenyautóktól lesz hangos Budapest belvárosa, ötödik alkalommal rendezik...

Hozzászólások

( komment)