Fernando Alonso szerint a különböző stratégiák miatt nagyon nehéz megjósolni, hogy mi fog történni a holnapi versenyen Kanadában, de az már most biztosra vehető, hogy egy hihetetlen izgalmas és szórakoztató küzdelem szemtanúi lehetünk.
Az élcsapatok közül egyedül a Red Bull Racing választotta azt, hogy a keményebb keverékű gumikon kezdi meg a futamot, a többiek a lágyabb abroncsokon rajtolnak majd el Montrealban, ahol a különböző stratégiák miatt kiszámíthatatlan lesz a futam, legalábbis Alonso szerint.
„A Red Bull azt a taktikát választotta, hogy a keményebb keverékeken rajtol el, amire még nem volt példa az idei évben” – mondta a spanyol versenyző a riportereknek az időmérőt követően.
„Hamilton és én a lágyabb abroncsokon rajtolunk majd, szóval mi egy ellentétes stratégián vagyunk, és egy ilyen futamon bármi megtörténhet, előre nem lehet megmondani, hogy mire számítsunk, hiszen az majd csak menet közben dől el.”
„Az idei évben először, nem egy olyan verseny van előttünk, ahol elrajtolunk, és beállunk a másik mögé, majd követjük egymást. Úgy gondolom, hogy a szokásosnál mozgalmasabb verseny van kilátásban, és bízom abban, hogy szórakoztató lesz.”
A Ferrari borzalmasan gyengén teljesített az elmúlt versenynek helyet adó Törökországban, így nem csoda, hogy Alonso elégedett a negyedik hellyel, különösen úgy, hogy csak alig maradt el az előtte állóktól.
„Elégedettek vagyunk az időmérőnkkel, és ahogy az autó muzsikál eddig ezen a hétvégén” – folytatta a kétszeres világbajnok, akinek nem titkolt szándéka, hogy felálljon a dobogóra.
„Jó érzésekkel várjuk a vasárnapi versenyt, és ha valaki csütörtökön azt mondta volna nekünk, hogy mindössze csak fél tizeddel leszünk lemaradva a Red Bullok mögött, akkor azt gondolom, hogy szó nélkül elfogadtuk volna.”
„Szóval jobb a helyzet, mint gondoltuk, és remélhetőleg holnap ott lehetünk a dobogón, amire azt gondolom, hogy a negyedik helyről indulva minden esélyünk megvan.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(20 komment)miért nem tudunk hozzászolni a többi hírhez?????????????? aki netán ezt olvassa válaszoljon pls
ez komoly
Na Webber kilőve, talán túl sok vizet már nem zavar a 7. helyről.
Én buttont sem írnám le , a kanadai futamok 80%-a kaotikus
és button igen jól tud kijönni az ilyen futamokon lsd.2006 magyar gp és az idei két győztes futama.
@salapapa: Nem volt semmi sértő sem a stílusomban. Tudtommal egy fórumozóval beszélgetek, de javíts ki ha netán valami fejvadász lennél. Nem hinném, hogy elvakult lennék , bár ha így van, akkor Ausztráliára mit mondasz?
Mi van veled ember hát ki van mögötte aki jo mond már el nekem.
Estleg Button lehetne de az meg mindig hajléktalankodik,most is Hamilton ugy megverte én szégyeltem magam!!!!
Na mind1 gondolodj és aztán kommentálj!!!!
@salapapa: Most te Alonsorol besz?
@salapapa:
Aha szóval az Sc és a többieknek nem volt sc, Például megjegyeznem a Massa mögül kezdte a felzárkózást, és mindketten azonos taktikával voltak végig. Ja és Massa meddig is jutott? Ja hogy csak 9, épp hogy, az se rajta múlott. És akkor mindig Alonso-nak van szerencséje, te meg nem vagy elfogult, na ja..
@keson: nem esélytelen, mert jó pilóta és nagyon jó helyen van. ami ellene szól, az épp Hamilton és a 2 RB. nem beszélve a mögötte jövőkről, akik állítólag szintén jobb autóval, rengeteg fejlesztéssel, esélyesebb felkészültséggel állnak rajthoz.
ja, és ne feledjük: nem csak egy kört kell összerakni...
@tomconnor: utánaolvashatnál, kinek szólsz és milyen stílusban, mielőtt megteszed! 8-)
2010, Kína... azért tegyük hozzá -az igazság ezt kívánja!-, hogyha nincs SC MEGINT(!!!) épp abban az ütemben, nem biztos hogy ennyire feljön hisz találkozik olyanokkal, akik szintén nem a ludas magazint olvasgatják futam közben.
nem bántom -köcsögségből sosem tettem!-, de ne légy elvakult, ahogy én sem vagyok az az általam nagyon szeretett Hamiltonnal.
Most kifogástalan lesz a rajtja.
A két Red Bull meg biztos megfogja probálni egymást ez tuti Főleg hogy Vettelnek nem ment 2 hete hát akkor gondolja majd most a rajtnál.Senkinek sem kívánom hogy kiessen.Szerintem egy unalmas futam lesz.Nem lesz itt nagy gumi háború,Hamilton nyer és az egyik Red Bull a második Alonso pedig 3..
@salapapa: Úgy ahogy Kínában is tette.. fogalmam sincs minek fikázzátok, szerintem ilyen teljesítményre, hogy az utolsó helyekről felküzdi magát a dobogóra, dobogóközelbe, talán ha 3 pilóta képes a mezőnyből.
hát igen most nem hispániát kell megelőznie ^^--->esélytelen ^^
de ha ma nem akad össze a két RB, akkor mi lesz? hogy jut fel? 8-)
gyerünk gyerünk gyerünk meg lehet a a dobogó :D
:DDDDDDDDd
Imádkozzatok, hogy essenek ki Alfonso elől a többiek és máris esélye van nyerni!
@Effegy: Lehet szőrözni a szavakat, de a lényeg, hogy nagyon közel van. Buttonmag 3-4 tizedre van.
@Effegy: Lehet szőrözni a szavakat, de a lényeg, hogy nagyon közel van. Buttonmag 3-4 tizedre van.
Illetve pontosítanék kedves Fernando: csak te vagy 2 tizedre...Massa 4-5re.
Bizzunk benne , hogy igy lesz, nem esélytelen a dolog