Alonso komoly fájdalmakkal küszködik - F1VILÁG.HU

Alonso komoly fájdalmakkal küszködik

HIRDETÉS

Fernando Alonso komoly fej- és hátfájdalmakkal küzd az Abu Dhabiban ért „balesete” miatt, azonban elmondta, hogy mindez nem lesz negatív hatással a hétvégi szereplésére Amerikában.


Fernando Alonso komoly fej- és hátfájdalmakkal küzd az Abu Dhabiban ért „balesete” miatt, azonban elmondta, hogy mindez nem lesz negatív hatással a hétvégi szereplésére Amerikában.

A Ferrari spanyol versenyzőjét kórházba szállították a két héttel ezelőtt megrendezett Abu Dhabi Nagydíjat követően, ahol nem kevesebb, mint 28G erőhatás érte, mikor a bokszból a pályára visszatérve átszáguldott az egyik rázókövön, hogy elkerülje az ütközést Jean-Eric Vergne Toro Rossójával.

Alonso elárulta, hogy komoly fájdalmai voltak az eddigi edzések között ezen a hétvégén, azonban azt is elmondta, hogy mindez nem lesz kihatással a versenyen mutatott teljesítményére Austinban.

„A hátam nem probléma” – mondta a kétszeres világbajnok, aki a hatodik helyről vághat majd neki a vasárnapi megmérettetésnek.

„Abu Dhabi után teljesen jól voltam a futamot követően, legalábbis 3-4 óráig, de mikor az orvosok megvizsgáltak, észlelték, hogy a bal kezem és lábam nem reagál olyan érzékenyen, mint általában, ezért egy kissé aggódtak.”

„Nagyon komoly fejfájásom volt utána, mert az idegek összesűrűsödtek és nem jutott elég vér a fejembe. Az éjszaka elég húzós volt, de aztán a gyulladás visszahúzódott. Kisebb fájdalmaim voltak tegnap és még ma reggel is, mikor felkeltem, de mikor az autóban vagy, mindent elfelejtesz.”

A Ferrari szenvedett a mai időmérőn, nem tudta megfelelően felmelegíteni a gumikat, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy Felipe Massa csak a 15. helyre kvalifikálta magát.

Alonso azonban úgy gondolja, hogy a Ferrari feltámad majd a versenyen.

„Elég trükkös volt az időmérő, de azt gondolom, hogy jobbak leszünk a versenyen, és azt várom, hogy holnap egy erősebb csomagunk lesz” – folytatta a spanyol. „A hatodik helyről rajtolva az első métereket kell túlélnünk, illetve az első kanyart, aztán harcolhatunk.”

Hirdetés

„Ennél nehezebb helyzetben is felállhattam már a dobogóra a múltban, persze nem hiszem, hogy okos lenne a dobogóról beszélni jelen pillanatban, hiszen a hatodik helyről indulhatok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!