Alonso: Közvetlenül a Red Bull mögött lehetünk - F1VILÁG.HU

Alonso: Közvetlenül a Red Bull mögött lehetünk

HIRDETÉS

Fernando Alonso úgy gondolja, a monzai hétvége még nem lesz egyszerű számára, azonban utána kicsit fellélegezhetnek, hiszen olyan pályák következnek, amelyek fekszenek az autójuknak.


Fernando Alonso úgy gondolja, a monzai hétvége még nem lesz egyszerű számára, azonban utána kicsit fellélegezhetnek, hiszen olyan pályák következnek, amelyek fekszenek az autójuknak.

A McLaren célja folyamatosan az volt a szezon első felében is, hogy végre a Q3-ba kerüljenek, illetve hogy a versenyen az első tíz között végezzenek.

Alonso úgy gondolja, az Olasz Nagydíjat követően túl lesznek a szezon nehezebbik részén, és ezek után már olyan versenypályák következnek, ahol rendszeresen esélyük lehet arra, hogy jól szerepeljenek az időmérőn, valamint arra is, hogy pontokat szerezzenek.

„Ezek után azt hiszem, Szingapúrtól kezdve élvezni fogjuk a soron következő versenyeket. Úgy gondolom, az autó képes arra, hogy a Q3-ban, illetve pontszerző pozíciókban legyen ezek után” – nyilatkozta a spanyol pilóta.

„Nemcsak Szingapúr, de azt hiszem, Suzuka, Austin és Abu Dhabi is jó lesz. Tavaly is sokat vártunk Szingapúrtól, rendben is volt, de nem annyira, mint például Austin, vagy különösen Abu Dhabi.”

„Abu Dhabiban tavaly valamiért nagyon-nagyon erősek voltunk. Szóval el tudom képzelni, hogy idén mennyire fogjuk élvezni.”

A kérdésre, hova pozícionálná magukat az év második felében, Alonso így válaszolt: „Cél, hogy megpróbáljunk szorosan a Red Bull mögött maradni.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!