Alonso magabiztosságra inti a Ferrarit

Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a hétvégi Belga Nagydíjon, és tovább csökkentse a lemaradását ellenfeleivel szemben a bajnokságban.


Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a hétvégi Belga Nagydíjon, és tovább csökkentse a lemaradását ellenfeleivel szemben a bajnokságban.

„Az elmúlt három versenyen folyamatosan javítottunk az autón, és most egy igen ütőképes csomaggal rendelkezünk, így tudjuk, hogy erőt képviselünk” – mondta a spanyol versenyző, aki két győzelmet könyvelhet el eddig az idei szezonban.

„Tisztában vagyunk azzal, hogy a Red Bull mindenhol erős lesz, azt is tudjuk, hogy a McLaren bizonyos pályákon szintén erős lesz, például Monzában, vagy éppen ezen a helyszínen, szóval kemény küzdelemre számítunk.”

„Azonban azt gondolom, hogy megvan minden tapasztalatunk ahhoz, hogy harcba szálljunk a bajnoki címért. A Ferrari általában jól szokott szerepelni ezen a pályán, szóval semmi okunk nincs arra, hogy pesszimisták legyünk jelen pillanatban.”

„Szerintem éppen az ellenkezője igaz. Koncentráltnak és optimistának kell lennünk, továbbá hinnünk kell magunkban, és bíznunk kell a munkánkban. Remélhetőleg meg tudjuk majd ismételni azt a teljesítményt, amit Magyarországon és Hockenheimben mutattunk.”

Alonso jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, ám lemaradása mindössze húsz pont a listavezető Mark Webberrel szemben, ami akár egy verseny alatt behozható, hiszen az idei pontrendszer huszonöt ponttal jutalmazza a futamgyőztest.

A kétszeres világbajnok ismét nagy igazságot mondott: „50 százalék az esélyem arra, hogy megnyerem a bajnokságot. 50 százalék, hogy nyerek, 50 százalék, hogy nem nyerek. Mindannyian egy szinten vagyunk.”

„Ha jobb munkát tudunk végezni a többieknél ezen a hét hátralévő futamon, akkor sikerülhet megnyernünk a bajnokságot, ha viszont más végez jobb munkát, akkor az lesz a bajnok. 20 pont nagyon kicsi különbség, így egy rövid bajnokságot teljesítünk, egy hét futamos bajnokságot.”

„Úgy gondolom, hogy a bajnokság ezen a hét versenyen dől el, és a szerencse is komoly szerepet kap majd, hiszen minden egyes bajnoki győzelemhez szerencse is kell. Például váltakozó időjárást mondanak erre a hétvégére, szóval helyes döntéseket kell hoznod a megfelelő időben, és a megfelelő pillanatban.”

„Ezen felül folyamatosan fejlesztésekkel kell előrukkolnod, szóval nem csak a versenypályán, hanem a gyárakban is verseny folyik, minden azon múlik, hogy ki tud gyorsabban és több fejlesztést elvégezni.”

„Ahogy azt már mondtam, ez egy mini bajnokság, egy hét versenyből álló bajnokság. Aki jobb munkát végez, az lesz a bajnok. Mi mindent beleadunk, és majd meglátjuk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!