Fernando Alonso úgy gondolja, hogy csapatának mindene megvan ahhoz, hogy eredményesen szerepeljen a hétvégi Belga Nagydíjon, és tovább csökkentse a lemaradását ellenfeleivel szemben a bajnokságban.
„Az elmúlt három versenyen folyamatosan javítottunk az autón, és most egy igen ütőképes csomaggal rendelkezünk, így tudjuk, hogy erőt képviselünk” – mondta a spanyol versenyző, aki két győzelmet könyvelhet el eddig az idei szezonban.
„Tisztában vagyunk azzal, hogy a Red Bull mindenhol erős lesz, azt is tudjuk, hogy a McLaren bizonyos pályákon szintén erős lesz, például Monzában, vagy éppen ezen a helyszínen, szóval kemény küzdelemre számítunk.”
„Azonban azt gondolom, hogy megvan minden tapasztalatunk ahhoz, hogy harcba szálljunk a bajnoki címért. A Ferrari általában jól szokott szerepelni ezen a pályán, szóval semmi okunk nincs arra, hogy pesszimisták legyünk jelen pillanatban.”
„Szerintem éppen az ellenkezője igaz. Koncentráltnak és optimistának kell lennünk, továbbá hinnünk kell magunkban, és bíznunk kell a munkánkban. Remélhetőleg meg tudjuk majd ismételni azt a teljesítményt, amit Magyarországon és Hockenheimben mutattunk.”
Alonso jelenleg az ötödik helyen áll a bajnokságban, ám lemaradása mindössze húsz pont a listavezető Mark Webberrel szemben, ami akár egy verseny alatt behozható, hiszen az idei pontrendszer huszonöt ponttal jutalmazza a futamgyőztest.
A kétszeres világbajnok ismét nagy igazságot mondott: „50 százalék az esélyem arra, hogy megnyerem a bajnokságot. 50 százalék, hogy nyerek, 50 százalék, hogy nem nyerek. Mindannyian egy szinten vagyunk.”
„Ha jobb munkát tudunk végezni a többieknél ezen a hét hátralévő futamon, akkor sikerülhet megnyernünk a bajnokságot, ha viszont más végez jobb munkát, akkor az lesz a bajnok. 20 pont nagyon kicsi különbség, így egy rövid bajnokságot teljesítünk, egy hét futamos bajnokságot.”
„Úgy gondolom, hogy a bajnokság ezen a hét versenyen dől el, és a szerencse is komoly szerepet kap majd, hiszen minden egyes bajnoki győzelemhez szerencse is kell. Például váltakozó időjárást mondanak erre a hétvégére, szóval helyes döntéseket kell hoznod a megfelelő időben, és a megfelelő pillanatban.”
„Ezen felül folyamatosan fejlesztésekkel kell előrukkolnod, szóval nem csak a versenypályán, hanem a gyárakban is verseny folyik, minden azon múlik, hogy ki tud gyorsabban és több fejlesztést elvégezni.”
„Ahogy azt már mondtam, ez egy mini bajnokság, egy hét versenyből álló bajnokság. Aki jobb munkát végez, az lesz a bajnok. Mi mindent beleadunk, és majd meglátjuk.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(7 komment)Alonso nagyon elszánt,ez látszik a körök számából.....a tudása meg nem kérdés...van esékye a vb-címre...talán nem is kicsi.
@Sthill: Ovasd el a mondat második felét is.
2007-ben "egyenlő" bánásmódban részesültek Hamiltonnal nem állt mögötte az egész csapat.
2007ben is világbajnok autója volt ...
Azt pedig ne feledjétek el hogy Alonsonak 2006 óta most van újra világbajnok autója ,úgy hogy csak őt kell támogatni és az egész csapat mögötte van.
Ez igen ez kell a győzelemhez it és a szezon hátralévő részében is ,ha Alonsonak nem lesz müszaki hibája vagy esős verseny esetén nem hibázik ,akkor ez egy tiszta könnyed győzelem lesz.És azt is megmondom miért: az egyértelmű számomra és szerintem nektek is hogy a McLaren lemaradt,és a RedBullnak pedig egyáltalán nem fekszik ez a pálya,sőt ők nagyon is gyengén fognak szerepelni,már ahoz képest ahogy pl.itt magyarországon szerepeltek!
A McLarennel lesznek harcban és Massával talán.És még Alonso győzelmi esélyeit az is növeli hogy ezt a pályát a Kanadaival hasonlitják össze,ott pedig a Ferrari Alonsoval ,a fejlesztések nélkül is harcban volt a győzelemért,és ha ez tényleg ahoz a pályához hasonlítható akkor itt simán hozható a győzelem,és én azt gondolom hogy nem mondtam hülyeséget ezzel.
És igy hogy az elmúlt időszakban a Ferrari feljött a RedBullra de nagyon, mondjuk azt hogy közelebb van a R.B.-hoz mint Kanadában, sokkal.Ugyhogy az én szemszögemből igy ezek alapján és a mutatott forma alapján egyértelmű győzelmi esélyes Alonso.
És nem tudom ti hogy vagytok vele de nekem valahogy most tűnik a legbiztosabbnak a győzelem.
Tehát eszerint ő lenne az abszolult favorit vb-re, neki egyedül van annyi esélye hogy megnyerje, mint hogy bárki más nyerje meg.
Alonso megmondta a tutit: "50% hogy nyerek, 50% hogy nem nyerek"
Meglátjuk...