Alonso: Majd elégedett leszek, ha a top 5-ben harcolhatok

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso azt mondja, majd akkor jelenthető ki, hogy a McLaren-Honda megoldotta jelenlegi problémáit, ha végre rendszeresen a legjobb ötben harcolhat.


A kétszeres világbajnok Fernando Alonso azt mondja, majd akkor jelenthető ki, hogy a McLaren-Honda megoldotta jelenlegi problémáit, ha végre rendszeresen a legjobb ötben harcolhat.

Alonso harmadik évét tölti a McLaren-Hondánál, ám a japán gyártó erőforrásainak gyengesége és megbízhatatlansága miatt eddig nem sok babér termett számára.

A spanyol versenyzőnek úgy tűnik, idén is nehéz dolga lesz, a McLaren ugyanis kiábrándító előszezonon van túl.

Alonso nemrég úgy nyilatkozott, azonnali és határozott reakciót vár úgy a McLarentől, mint a Hondától, a minap pedig hozzátette azt is, ha ugyanabban a pozícióban végeznek, mint tavaly, számára az sem lenne elég.

„Mindenki éjt nappallá téve dolgozik, hogy javítsunk a helyzetünkön” – mondta a spanyol világbajnok Melbourne-ben.

„Rengeteg új elemmel érkeztünk meg ide. Viszont változtak a szabályok, aranyat érő lehetőséget kaptunk arra, hogy felzárkózzunk a Mercedeshez. Ez a harmadik év a jelenlegi motorformulával, szóval sokkal előrébb kellene lennünk.”

„Tavaly többé-kevésbé rendszeresen a Q3-as helyekért harcoltunk, és a versenyen 50 százalékán össze is jött, a másik 50 százalékán pedig nagyon közel voltunk. Szóval az, hogy most nem vagyunk ott a legjobb 5-ben, vagy 6-ban, nem valami jó reakció.”

Alonso az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésén a 12. helyen zárt – ez pedig alapvetően jobb eredménynek mondható, mint amire a közvélemény számított. A spanyol persze messzemenő következtetéseket nem von le a pénteki edzésnapból, azt azonban állítja, a McLaren-Honda problémáival kapcsolatos híresztelések túlzóak voltak az elmúlt hetekben.

„A verseny vasárnap van. Nem hiszem, hogy optimistának, vagy éppen pesszimistának érezzük magunkat. Nagyon gyengén sikerült az előszezon, nem sokat köröztünk, szóval sokat kell még tanulnunk az autóról.”

„De kicsit eltúlzottnak tűnnek a problémáink, főleg kívülről, mert nagyon könnyű azt mondani, hogy a McLaren-Honda lesz az utolsó, hogy nem fogunk körözni, és hogy jó eséllyel mindkét autónk kiesik az első körben – és az ehhez hasonló ostobaságok, melyekből jut egy minden napra.”

„A pályán viszont az ember próbálja tenni a dolgát. A csapatok napról napra igyekeznek javulni, és remélhetőleg sikerül növelni a megbízhatóságunkat, és ezáltal többet kihozhatunk az autónkból.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!