Alonso: Meglepett, amikkel megvádoltak! - F1VILÁG.HU

Alonso: Meglepett, amikkel megvádoltak!

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso elárulta, megdöbbenve olvasta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a múlt hétvégi Belga Nagydíjon úgy adta fel a versenyt, hogy valójában nem is volt műszaki problémája.

Alonso a verseny utolsó harmadában motorhibára hivatkozva kiállt a versenyből, később azonban a Honda megerősítette, valójában semmi probléma nem volt a spanyol erőforrásával.

A japán gyártó nyilatkozata rögtön összeesküvés-elméletekre adott alapot, hiszen sokan úgy tartották, Alonsónak elege lett a Honda gyenge motorjaiból, és tüntetőleg inkább kiállt a versenyből.

Az Olasz Nagydíj helyszínén, Monzában azonban a spanyol versenyző határozottan cáfolta ezt.

„Olvastam, és meglepődtem, amikor ezeket a híreket láttam” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Úgy tűnik, sokan elfelejtik, hogy én versenyezni vagyok itt, három éve a Q1-ben küzdök, a maximumot nyújtom a rajtoknál, Magyarországon a Q1-ben mindent kinyomtam az autóból, csak hogy legyen még egy köröm a Q2-ben, Bahreinben pedig törött bordával próbáltam versenyezni.”

„Amikor ezeket olvasom, úgy érzem, sokan nem igazán azokra a valós dolgokra koncentrálnak, melyek Spában történtek. Valójában több akció volt előttem, mint mögöttem…”

Alonso elárulta, azért állt le, mert aggódtak amiatt, hogy problémák lesznek a Honda erőforrásával.

„Volt néhány gondom az erőforrással – 3 vagy 4 körrel a kiállásom előtt” – magyarázta.

Hirdetés

„Néhányszor már előfordult korábban, hogy néhány szenzor elkezdett meghibásodni, és elkezdtek furcsán viselkedni dolgok, és aztán hirtelen elszállt a motor. Ezúttal, miután észleltük az első problémákat, kiálltunk az autóval és a Honda megvizsgálta a komplett motort. Úgy tűnik, végül minden rendben van vele.”

„Holnap, a második szabadedzésen megpróbáljuk betenni az autóba. Ha elszállt, nyilván ki fogjuk cserélni. Ha bírja, akkor talán tovább használjuk.”

ÚJ MOTOR, ÚJABB BÜNTETÉS MONZÁBAN

Bár a Belgiumban használt motort péntek délután újra próbára teszi Alonso, a spanyol megerősítette, hogy a monzai nyitóedzésen egy továbbfejlesztett erőforrással köröz majd – tehát rajtbüntetést kap Olaszországban.

„Azt hiszem 3,7 a specifikáció neve… Amikor megérkeztem reggel, megkérdeztem, mi a helyzet. Azt mondták, még nincs eldöntve, hogy ezt a versenyt használjuk-e az új motorhoz, vagy nem. De most, 10 perce eldöntöttük, hogy kicseréljük a motort, és megkapjuk itt a büntetést.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!