Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a lehető legjobban válaszoltak az első verseny utáni – egyébként teljesen jogos – kritikákra, és bízik abban, hogy a hétvégi izgalmakban gazdag versennyel sikerül egy időre elhallgattatni a felháborodott rajongókat.
A két héttel ezelőtt megrendezett szezonnyitó Bahreini Nagydíj borzalmasan unalmas volt, ha Sebastian Vettel autója nem hibásodik meg, akkor egyetlen előzést sem láthatunk a pályán az élmezőnyben, pedig mindenkinek hatalmasak voltak az elvárásai az idei évet illetően.
Az első verseny után szinte minden újság címlapján arról cikkeztek, hogy mennyire unalmas a Forma-1, ami sem a rajongóknak, sem az abban aktívan résztvevőknek nem jó, így már olyan hírek is szárnyra kaptak, melyek szerint újabb szabálymódosítások várhatóak.
„Hihetetlenül izgalmas volt a verseny, így mindenki elcsendesedhet” – nyilatkozta Alonso a futam után. „Most talán nem fogunk többet unalmas versenyekről beszélni, legalábbis egy hétig biztosan nem.”
Alonso a negyedik helyen végzett, azonban nem bánkódik túlságosan emiatt, különösen nem úgy, hogy legnagyobb ellenfele, Sebastian Vettel egy műszaki probléma miatt kiesett, és Lewis Hamilton is csak a hatodik helyen futott be.
„A rajtnál történt baleset után visszacsúsztam a mezőny végére, de sikerült felzárkóznom és értékes pontokat szereznem” – magyarázta a spanyol. „Ami a riválisokat, például a Red Bullt illeti, hogy előttük vagyok, az egy fantasztikus eredmény.”
A kétszeres világbajnok a Ferrari stratégiai döntését is dicsérte, ugyanis ha nem spórolnak a futam első felében a lágy gumikkal, akkor biztosan ki kellett volna állniuk még egy szett abroncsért, ami a harmadik és a negyedik helyükbe került volna.
„Természetesen kockáztattunk azzal, hogy az egész versenyen egy szett gumit használtunk” –mondta Alonso. „Azonban ez volt a tökéletes döntés, mert a hatodik, illetve a hetedik helyen voltunk, most pedig a harmadik és a negyedik pozícióban érkeztünk célba.”
„Szóval minden a legnagyobb rendben volt a mai napon. A rajttól eltekintve, egy tökéletes verseny volt számunkra.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(4 komment)daci...bazdmeg...a végén hol esett neked az eső?? Alonsora mentek így is...voltak előzések az eső után is....hát nem igaz....Régen is voltak ilyen versenyek, hgoy csak azért voltak jók mert esett, mert vki hátra került az időmérő után stb......hogy mindig legyen vmi bajotok. Komolyan. :D
azagáz h sztem csdak az eső miatt volt jo futam.. de nelegyen igazam
Hiperszuper versenyen vagyunk túl.Mindenikinek gratula mert,a két feraris is komoly volt teljesen szarrákoptatott gumival.Bárcsak minden verseny hasonlóan izgalmas lenne!
Abszolút így látom én is. Mindenki bekussolhat aki nyavajgott....de volt olyan, aki még most is...nem tudom nézzenek akkor roncserbyt ...ott biztos jobban szórakoznak majd.