Alonso nagyszerűen motiválja a Ferrari csapatát - F1VILÁG.HU

Alonso nagyszerűen motiválja a Ferrari csapatát

HIRDETÉS

A Ferrari nem kezdte a legjobban az idei szezont a Forma-1-ben, azonban az utóbbi hetekben komoly formajavulást mutatott be az olasz istálló. Ebben a gumikért felelős vezető szerint Fernando Alonso oroszlánrészt vállalt.


A Ferrari nem kezdte a legjobban az idei szezont a Forma-1-ben, azonban az utóbbi hetekben komoly formajavulást mutatott be az olasz istálló. Ebben a gumikért felelős vezető szerint Fernando Alonso oroszlánrészt vállalt.

„Szerintem a legfőbb oka annak, hogy Fernando vezeti a bajnokságot, az maga Fernando”- mondta Hirohide Hamashima.

„Az ő mentalitása hatással van az egész Ferrari csapatra, és ő nagyon hisz a bajnoki címben. Természetesen még sok van hátra és kemény ellenfeleink vannak, de ha a folytatásban is motiváltak maradunk, akkor az eredmények is jönni fognak”- folytatta a Bridgestone korábbi szakembere, aki év elején csatlakozott a Ferrarihoz.

„A Ferrariban megvan a potenciál arra, hogy évközben folyamatosan egyre jobbá tegyék az autót, ezt korábban már többször is bizonyították. Idén is erről van szó, keményen dolgozunk ezen. Fernando pedig nagyszerűen vezeti a csapatot. Még jöhetnek nehézségek, de szerintem ő az év végéig tartani tudja a csapat motiváltságát”- méltatta a spanyol pilótát.

A japán szakembert az Autosport munkatársa arra is megkérte, hasonlítsa össze Alonsót Michael Schumacherrel, akit szintén jól ismer a korábbi időkről: „Úgy érzem, ők ketten nagyon hasonlítanak egymásra. Sosem adják fel, legyen szó a bajnokságról vagy egy futamgyőzelemről, de úgy vélem, Fernando egy kicsit nyugodtabb, miközben Michael kissé agresszív. Ebben különböznek”- elemzett Hamashima.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!