Alonso: Nehéz elhagynom a Ferrarit - F1VILÁG.HU

Alonso: Nehéz elhagynom a Ferrarit

HIRDETÉS

A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, miszerint öt év után távozik a Ferrari csapatától.


A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso bevallotta, nagyon nehéz volt meghoznia a döntést, miszerint öt év után távozik a Ferrari csapatától.

A spanyol 2010-ben érkezett a maranellói gárdához, világbajnoki címet azonban nem tudott nyerni a csapattal.

Jövőre feltehetően a McLarennél folytatja pályafutását, bár a hivatalos bejelentés még várat magára.

„Nagyon nehéz úgy becsukni az ajtót a Ferrarinál, hogy tudom, jövőre már nem a vörös színekben fogok versenyezni” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Ez egy nagyon-nagyon nehéz döntés volt, de gondolom, ugyanígy volt ezzel Felipe [Massa] is tavaly – egy ilyen hosszú partnerség után búcsút inteni a csapatnak.”

„De hiányzik a dobogó, hiányzik a pezsgőzés, hiányzik az, hogy futamgyőzelmeket és bajnoki címeket ünnepeljek. Azt hiszem, ez az új projekt valamivel közelebb hozza számomra ezt a lehetőséget.”

„Talán nem egy év múlva, de nincs kétségem afelől, hogy a jövőben ismét harcolni fogok ezekért.”

Alonso kifejtette, pontosan tudja, hogy jövőre nagyon nehéz lesz még harcba szállnia a vb-elsőségért.

„Azt hiszem, a Mercedes idei formáját tekintve minden csapatnak nehéz lesz leküzdenie a hátrányát. De remélem, hogy jobbak lehetünk, és remélhetőleg remek küzdelmek várnak ránk, no és persze dobogós helyezések.”

Hirdetés

Alonso helyét a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel veszi át a Ferrarinál, a spanyol azonban nem zárta ki annak lehetőségét, hogy egy napon visszatér Maranellóba.

„Én a Renault-tól szerződtem a McLarenhez, majd visszatértem a Renault-hoz. Majd ideszerződtem a Ferrarihoz, és talán egyszer majd visszatérek ide is. Úgy tűnik, azok az emberek, akikkel együtt dolgoztam, nyitva hagyják számomra az ajtót, ami épp az ellenkezője annak, amit állandóan olvasok – magyarán, hogy velem nagyon nehéz együtt dolgozni.”

„Elvégre ahhoz a csapathoz, mellyel tudok együtt dolgozni, vissza is térhetek – ez pedig jó jel. Momentán ez persze nem opció, hiszen nyilvánvaló, hogyha elköszönsz valakitől, akkor öt perc múlva nem fogod azt mondani, hogy „vissza fogok térni”.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!