Azt követően, hogy megnyerte a szezonnyitót Bahreinben, Fernando Alonso csak egyszer állhatott dobogóra az idei évben, de úgy érzi, hogy eddig megszerzett pontjainak köszönhetően, harcba szállhat a bajnoki címért 2010-ben.
A Ferrari spanyolja kiválóan kezdte az évet, azonban hazai versenye kivételével, ahol a második helyen végzett, egyetlen tiszta futamot sem teljesített.
Ausztráliában már az első kanyarban a mezőny végén találta magát, miután ütközött Jenson Buttonnal, és Michael Schumacherrel, Sepangban már az időmérő első etapjában kiesett, csapata elbaltázott taktikája miatt, Kínában kiugrott a rajtnál, amiért megbüntették, míg Monacóban ki kellett hagynia a kvalifikációt, mert aznap reggel összetörte autóját.
Mindezek ellenére a kétszeres világbajnok lemaradása mindössze három pont a listavezető Mark Webberrel, és Sebastian Vettellel szemben, így minden oka megvan arra, hogy magabiztosan várja a folytatást.
„Ha arra gondolunk, hogy az első hat versenyből négy alkalommal az utolsó helyen, vagy a mezőny hátsó régiójában találtam magam az első körök után, és most a harmadik helyen állok a bajnokságban, három pontos hátrányban, akkor semmi okom nincsen arra, hogy ne legyek magabiztos” – mondta Alonso.
A spanyol versenyző természetesen tisztában van azzal, hogy mindent el kell követniük annak érdekében, hogy a Red Bull Racing a hétvégén ne növelje előnyét a pontversenyben, különösen úgy, hogy a Török Nagydíj jubileum lesz a Ferrari számára.
„Isztambul egy nagyon fontos verseny lesz számunkra, nem csak a bajnokság miatt, hanem azért is, mert ez lesz a Scuderia 800. versenye a Forma-1-ben” – folytatta.
„Ez pedig extra motivációt ad, hogy jó eredményt érjünk el, és megpróbáljunk a dobogón végezni, remélhetőleg a Red Bullok előtt. A csapat nagyon keményen dolgozott a Monte-Carlói Nagydíj utáni napokban, így magabiztosan, és optimistán utazom Törökországba.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(18 komment)Probléma probléma itt mindig ezzel jösztök nem kell a süket duma Alonsonak is volt problémája és mégis 3 pont a lemaradása.Ennyit erről.Inkább halgassatok egy kis Lightot.
http://www.youtube.com/watch?v=MAKryN3vKTA A 3.perc 45.másodpercétől élvezhetőbb.
@szlavo: Fölösleges szellemi párbajt vivni fegyvertelen emberekkel ... Az összes IQ pontjaikat összeadod akkor sem érik el a 9o et.
@szlavo: Gumi mindig lesz a kocsin.
@szlavo: HE-HE-HE
Nagyon vicces. :)
Gumi probléma mi?! Valamire fogni kell ezt a teljesítményt.
Érdekes, hogy csak Massának vannak minden versenyen gumi problémái.
@GentlManus: Miben hátráltatta Alonsót?Massát hátráltatta a keményebb keverékű gumi eddig.Alonso saját magát hátráltatta eddig.Monacót magának köszönheti.Majd meglátjuk ha megoldják a gumi problémáit ki fog hátráltatni kicsodát.
@GentlManus:
Hát igen, mondjuk, fsz-nek nem nevezném egyik versenyzőt sem, mert mégiscsak egytől egyik híres versenyzők, mindig lesznek jobb és rosszabb piloták, de lényegében abszolult igazad van.
@tifosi: örülne massa hogyha csak ennyi hibája lett volna eben az évben neki nem volt semmi kuplung stb és hol van az a fsz????? csak hátráltatni tudja alonsot látsd Ausztárlia
@tifosi:
Te hülye vagy, vagy csak nem tudsz olvasni?
( nem kell válaszolni, költői kérdés)
@gold: Milyen pechről beszélsz okoska? Az amatőr rajtolás mióta pech? A pakámkozás mióta pech? Az szabályos előzni nem tudás, mióta pech?
@keson:
És azt hogy Ausztráliában konkrétan Button a futamgyőzelemtől fosztotta meg azt minek neveznéd? Illetve Malajziai kuplung, majd még motor hibát is?
@Effegy:
Mondtam én egy szóval is hogy a többiek nem vesztettek pontokat?
Csak válaszoltam másnak.
@effegy amikor elkezdtem írni még nemvolt kinn a kommented.. :D
@keson: na erről beszéltem. :DD
azt jobban nevezném pechnek ha valakinek 2szer is önhibáján kívül kell az élről lemondania (vettel) minthogy valaki kiugrik a rajtnál, és összetöri az autót saját hibájából :)
@gold: jó ez így van, de azért nézd meg vettelt is...meg a többieket is, persze attól mág Alonso a király. :D De ők is elhullajtottak rengeteg pontot...ezért mákosozták is Alonsot mert előle estek ki ugye spanyol GP-n is....
Ahogy számolom, hogyha egyik versenyén se lett volna peches akkor most +40-el több lenne.
@rven: 20-al?
nem legalább 60-al.lol
mi volna ha ezek a hibák nem lettek volna ??lehet hogy 20 ponttal vezet???hm