Alonso nem emlékszik a balesetre - F1VILÁG.HU

Alonso nem emlékszik a balesetre

HIRDETÉS

A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore azt mondja, Fernando Alonso semmire sem emlékszik múlt vasárnapi, barcelonai balesetéből.


A korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Flavio Briatore azt mondja, Fernando Alonso semmire sem emlékszik múlt vasárnapi, barcelonai balesetéből.

A McLaren kétszeres világbajnoka a múlt heti kollektív teszt zárónapján ütközött a falnak autójával, melyet követően a barcelonai kórházba szállították.

Alonso szerencsére nem szenvedett komoly sérüléseket, ám az elmúlt két éjszakát megfigyelés alatt töltötte.

A McLaren hétfő délután sajtóközleményben tette közzé vizsgálatának eredményeit: eszerint az erős, viharos szél volt a baleset fő okozója.

Flavio Briatore – aki komoly szerepet vállalt Fernando Alonso pályafutásának egyengetésében – az olasz Rai rádiónak nyilatkozva nemrég arról beszélt, pártfogoltja semmire sem emlékszik a balesetből.

„Egy sima baleset volt. A telemetrián látottak alapján próbálta a pályán tartani az autót” – mondta az olasz szakember.

„Ez a második komolyabb baleset karrierje során: az első még 2003-ban volt, amikor elég nagyot ütközött Sao Paulóban. A legfontosabb most az, hogy az orvosi vizsgálatok jó eredménnyel zárultak.”

„A balesetre nem emlékszik, de ez teljesen normális.”

Briatore hozzátette, Alonsót hamarosan ki is engedik a kórházból.

Hirdetés

A 64 esztendős szakember elárulta, nem érti azokat a teóriákat, melyek napvilágot láttak Alonso balesete kapcsán – például, hogy a spanyol áramütést szenvedett az autóban.

„Nem értem ezeket a sztorikat. Egy szokványos baleset volt. Sajnos megtörténik az ilyen – még egy olyan versenyzőre is, mint Fernando, óriási G-erők hatnak. Máskor sokkal látványosabb balesetet szenved valaki, és aztán semmi baja nem lesz.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!