Bár sokak szerint az ölébe hullott a második hely hazai versenyén, Fernando Alonso úgy érzi, igenis megdolgozott azért, hogy felállhasson a dobogóra a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon, mert míg ő jól végezte dolgát, ellenfelei ezt nem mondhatják el magukról.
A Ferrari kétszeres világbajnoka a futam javarészében a negyedik helyen haladt, ám Sebastian Vettel fékproblémái, majd Lewis Hamilton utolsó előtti körben történt kiesése után végül a második pozícióban végzett, mellyel három pontra megközelítette a bajnokságot vezető Jenson Buttont.
Bár sokan úgy gondolják, hogy csak az ölébe hullott a második hely, Alonso nem foglalkozik az őt támadókkal, és elmondta, hogy nem a szerencsének köszönheti, hogy egy dobogós helyezéssel tudta megjutalmazni hazai közönségét.
„Úgy gondolom, hogy nem voltam szerencsés Barcelonában” – mondta a spanyol a hétvégi futamnak helyet adó Monacóban. „Egy remek versenyem volt, ahol végig a legjobb tudásomat nyújtottam.”
„Ha a többiek nem végezték jól a dolgukat, akkor az az ő problémájuk. Ha a fékek nem megbízhatóak, akkor meg kell oldaniuk, vagy ha a felni eltörik, akkor szintén utána kell járniuk, és meg kell oldaniuk. Nem hiszem, hogy a dolog a szerencséről szól.”
„Szerintem az van, hogy egyszerűen nem készültek fel elég jól a futamra. Ahogy mi sem végeztünk jó munkát Malajziában, ahol már az időmérő első etapjában búcsúztunk. Az nem az ő szerencséjük volt, hanem a mi hibánk.”
„Aztán Kínában kiugrottam a rajtnál, nos ez sem szerencse volt, hanem az én hibám. Szóval ez nem a szerencséről szól. Barcelonában egy jó hétvégénk volt, míg a többiek ezt nem mondhatják el magukról.”
Alonso azt is elmondta, hogy jóval szorosabb küzdelemre számít, mint az elmúlt versenyen, és reményei szerint a Ferrari közelebb lesz a Red Bullhoz a szűk utcai ringen Monacóban.
„Ismét ők (Red Bull) lesznek a legerősebb ellenfeleink, de azt gondolom, hogy a McLaren is nagyon versenyképes lesz a hétvégén” – folytatta. „Bízom abban, hogy mi is a legjobb tudásunkat fogjuk nyújtani, mert nem voltunk elég gyorsak Barcelonában.”
„Voltak problémáink az időmérő edzésen, és túlságosan nagy volt a lemaradásunk, azonban bízom abban, hogy itt Monacóban jól fogjuk végezni a dolgunkat, és közelebb leszünk a Red Bullhoz.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(24 komment)@hamilton231: kussolsz!
@UNICUMM: igaz !
@fefe68: Lehet igazad van.
@Baltasar prof: szerinted véletlen volt, na meg az is hogy 3 futam alatt 19 pontot bukott el?
mert én még most is azt mondom hogy a 2009-es indulásuk múlt rajta, hogy elbukja a vb-címet
off
@Baltasar prof: :S tényleg. nem tudom miért 20 pont volt bennem is. talán a motor gp miatt :)
@Baltasar prof: ha nem tévedek akkor Hami volt az első és nem Massa úgy hogy tőle na és az FIA-tól kapta ajándékba a vb-t
@fefe68: Múltkor én is 20 pontra emlékeztem, de sajna 18 pont a második hely jutalma!
http://f1vilag.hu/tabella
@amerika: hú....de gyorsan tudod módosítani a véleményedet. egyébként 20pont ha nem tévedek
@UNICUMM:
közepes tehetség??? Elfogadom a véleményed, ha agysebész vagy!
ha jó emlékszem kimi is ajándékba kapta massátol a vb-t!
kimidről egy kis vidi, hogy lásd hogyan készült rá egy versenyre:
http://www.youtube.com/watch?v=-VW2oAkjcJ4
Ne haragudj te kis tudatlan fiucska hülyeségeidet ne oszd meg légyszives velünk jo.
Vagy ha irsz baromságot ne irjál papa érted?
Még hogy közepes tehetség,jelenleg a mezőnyben nincs jobb nála öcsike.
Ja és eddig csak NEKI sikerült levernie a nagy bajnokot a kis Michael Schumachert,nem toom ki lenne képes ilyesmire ,jaja sztem is -SENKI.
Mert Schumit véresen komoly öldöklő csatában csak Fernando Alonso volt és lesz képes legyőzni.
Ez tényleg egy közepes szint na takarodjál má el oda.
De ha te ezt igy gondolod akkor Scumi meg egy negyed szint.Te tood de a Schumi rajongok lerágnák a fejed.
Még van pofája azt mondani nem hisz a szerencsében! :DDDDd
Nincs még egy F1-es pilóta akinek ennyi szerencséje volt egy közepes tehetséggel.
Az első VB-je egy ajándék volt Kimitől és a mercitől. Azt sem tudta hogy nyerte meg.
Az idén még ugy tudott dobogóra jutni, hogy kiestek előle.
Ez télleg tudás és nem szerencse! :DDDDDDd
Mit beszélsz kedves barátom én egy hozzászolásomban sem elytettem szót arról hogy Hamiltont kiröhögtem sőt én bárki kiesik álltalában felmegy az adrenalinom és elkezdem sajnálni én ugy vagyok vele hogy aki kiesik azt én sajnálom de komolyan együtt érzek vele,és ez nem poén.
Ja és hogy Alonsonak szerencséje volt:mindenki azt ir amit akar nem számit mert év végén Fernando Alonso neve mellet a Barcelonai futam után is 18pont azaz a 2. hely lesz feltüntetve, és ezt ti már nem változtatjátok meg az tuti.Második lett Alonso ezt má szerretem sírjon aki nem elégedett.ENNYI.
Aki azt mondja, hogy soha nem nevetett senki kárán, az hazudik. Ilyen bárkivel előfordul, attól nem lesz feltétlen bunkó paraszt. Egyébként pedig minden technikai sporthoz hozzátartoznak a műszaki problémák és a vezetéstechnikai hibák.
amerika: ÓÓÓ, nem vagy te egy kicsit frusztrált?:) A te hsz.-ed sem volt értelmesebb, én legalább nem írtam csúnyákat.
Én egy csöppet kiakasztónak érzem, ha valaki örül más balesetének , nagyobb baja is lehetett volna. Olyan mintha azt írnám, hogy milyen jót röhögtem Schumi '99-es balesetekor. Bármennyire is utáltam, ott akkor nagyon sajnáltam, ilyet nem kívánok senkinek. Na, megyek pengetni a gitáromat, én legalább csinálok valami értelmeset is:)
azért látom vannak kárörvendők szép számmal :P
Alonsonak esélye nem lett volna a dobogóra, ha nincs a két technikai hiba. na ezért volt szerencséje ráadásul Sumi is segített neki Button feltartásával.
az hogy a Red Bullnál technikai hiba lépett fel az nem meglépő, hiszen nem az első ebben a szezonban, viszont Hamilton a defektjéről nem tehet.
nem tudom hogy röhögnétek, ha Alokátok repült volna így el :S
szerencséje volt, mert a körülmények a kezére játszottak. ennyi.
a Red Bullokkal csak Hamilton tudta tartani a lépést és senki más.
Öcsikém nem ismerlek de te elég nagy söpredék lehetsz ha nem tudsz értelmmesen hozzászolni.
Menjél daloljál inkább pengesd a kis gitárodat te papagáj kis aprokolbász Fa...omöccse.
Srácok én ehez csak annyit füznék hozzá hogy ez igy igaz.Tökéletesen igaza va.
Ja és sztem nézzétek meg azt a cikket hogy Alonso örül a nem várt pontoknak ,nézzétek meg tök ugyanezt irtam csak máshogy pedi én vasárnap irtam ő pedig valoszinüleg ma mondta.
Ja és nem beszéltünk össze.
Hogy itt milyen "intelligens" emberek vannak. Még szerencse hogy ott a normális fórum, a söpredék meg nyugodtan írogathat ide.
Én sem vagyok Alonso rajongó, ide csak azért írtam, hogy elmondjam, én is eszméletlenül jót és sokáig röhögtem a kis "angolon".....durrr....hehehe....!!!
Érdekes verseny volt, és most várjuk Monacot' Ja én is jot röhögtem :-)
@ hamilton... De ha nem vezet jól hanem kicsúszik vagy kitalál olyanokat mint Massa h ezért meg azért nem volt jó akkor hiába esnek ki előle ha nincs ott ugyh sztem ennyi...Jah és Lewison jót röhögtem;)
háháhááááá.
még h nemvolt szerencsés. : D
mindig az.
Igaza van, bár én nem Alonsónak szurkolok. :) De attól még ez sztem se szerencse kérdése.