Alonso nem sajnálja, hogy nincs ott Melbourne-ben

Fotó: McLaren
Fotó: McLaren
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso azt mondja, egyáltalán nem sajnálja, hogy nincs ott a királykategória mezőnyével Melbourne-ben.

A spanyol versenyző az elmúlt idény végén intett búcsút az F1-nek, és bár nem zárta ki a visszatérés lehetőségét, jelenleg nem a száguldó cirkuszra fókuszál.

2001-es debütálása óta először nincs ott az idénynyitón, Melbourne-ben, és bár idén tesztpilótája maradt a McLarennek, a következő hétvégén a sebringi 12 órás versenyen vesz részt Floridában a Toyotával.

Arra a kérdésre, hogy sajnálja-e, hogy nincs ott Melbourne-ben, Alonso a Diario Sport című lapnak nyilatkozva így felelt: „Egyáltalán nem.”

A spanyolt aztán arról is faggatták, véleménye szerint izgalmasan alakul-e a 2019-es év szezonnyitó futama, ám meglepő választ adott.

„Nem tudom, és nem is igazán érdekel” – vágta rá Alonso, majd hozzátette, az eredményre azért kíváncsi lesz.

„Mint bármely rajongónak, nekem is van egyfajta kíváncsiságom, hogy hogyan is alakul. Kíváncsi vagyok, mi a csapatok valódi sorrendje. De a versenyzés számomra Sebringben centralizálódik ezen a hétvégén, ahol több mint 200 ezer rajongó lesz kint. Szóval kétségkívül ott vagyok, ahol lenni akarok.”

A kétszeres világbajnok azt mondja, továbbra is a Forma-1 „a legfontosabb kategória” a motorsportban, ám szüksége volt a váltásra.

„Azért nem versenyzem ott, mert nagyobb kihívások várnak rá m annál, mint amit az F1 nyújtani tud. Problémáik vannak a versenyek promótereivel, a televíziós jogokkal, a csapatokkal. Momentán sokkal nagyobb céljaim vannak a pályafutásomat tekintve, mint az F1.”

„Persze nem zártam be magam mögött minden ajtót 2020-ra. Viszont nincs varázsgömböm, nem tudom, hogy visszatérek-e, vagy elmegyek gokartozni. Majd az év felénél látni fogom, hogy elértem fontos kihívásokat az F1-en kívül, illetve, ha pedig valami érdekesebbet kínálnak 2020-ra, visszatérhetek.”

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek