Alonso: Nem változott a hozzáállásunk

Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a minap ismét kijelentette, nem szállnak el a silverstone-ban aratott győzelemtől, és továbbra is a további futamgyőzelmekre összpontosítanak.


Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnoka a minap ismét kijelentette, nem szállnak el a silverstone-ban aratott győzelemtől, és továbbra is a további futamgyőzelmekre összpontosítanak.

Alonso jelen pillanatban jelentős hátrányban van a világbajnoki tabellán a listavezető Sebastian Vettellel szemben, a gyenge idénykezdet után azonban úgy tűnik, a Ferrari kezd magára találni: a Brit Nagydíjon Alonso a csapat idei első győzelmét aratta.

A spanyol versenyző ezzel együtt reálisan látja a dolgokat, és kijelentette, egyelőre nem foglalkoznak a tabella állásával – arra törekszenek, hogy minden egyes versenyből a maximumot hozzák ki.

„Nehezen indult a szezon számunkra, de néhány verseny óta újra versenyképesek vagyunk” – írta Alonso a Ferrari hivatalos weboldalán vezetett blogjában.

„Nem tagadhatjuk, hogy sikerült előrelépnünk, Silverstone-ban pedig megérdemelt győzelmet arattunk – egy olyan pályán, amely papíron nem fekszik a mi autónknak. Mindazonáltal ez a nagyszerű győzelem nem változtat a hozzáállásunkon: továbbra is csak a versenyekre koncentrálunk, anélkül, hogy figyelnénk a tabella állását, majd a végén elvégezzük a szükséges matematikai műveleteket.”

„A Német Nagydíj egyben a szezon közepét jelenti: kilenc versenyen vagyunk túl eddig és nürburgringi viadal után ugyanennyi lesz még hátra.”

A kétszeres világbajnok hozzátette, a hét elején Maranellóba látogatott, ahol a csapattal együtt készült a hétvégi megmérettetésre.

„Hétfő este óta Maranellóban voltam, ahol kivettem a részem a Német Nagydíjra való felkészülésből. Sokat dolgoztam a szimulátorral és egyeztettem a mérnökökkel.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!