Alonso: Nincs garancia a jövő évi sikerekre

Bár a McLaren és a Honda kétségkívül sokat fejlődött 2016-ban, Fernando Alonso szerint ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy jövőre az élmezőnyben csatázhatnak már.


Bár a McLaren és a Honda kétségkívül sokat fejlődött 2016-ban, Fernando Alonso szerint ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy jövőre az élmezőnyben csatázhatnak már.

A spanyol versenyző hároméves szerződése 2017 végén jár le, és noha korábban kijelentette, nem feltétlenül a teljesítmény, sokkal inkább a versenyzés milyensége befolyásolja majd döntését a folytatást illetően, kétségkívül szeretne újra a győzelmekért harcolni.

A McLaren sokat javult a tavalyi, botrányosan gyenge idényhez képest, idén már rendre képesek a pontokért harcolni, Alonso szerint azonban még korai volna kijelenteni, hogy 2017-ben a legjobb helyekért csatázhatnak.

„Azt gondolom, elégedettek lehetünk az idei fejlődéssel, kétségkívül képesek vagyunk harcolni az olyan csapatokkal, mint a Force India és a Williams, akik ott vannak közvetlenül a három topcsapat mögött” – mondta a kétszeres világbajnok.

„Szóval határozottan előreléptünk, és kezdünk versenyképesek lenni, de a jövő évet illetően még nem tudunk semmit, hiszen minden jelentősen megváltozik majd.”

„Dolgoznunk kell a jövő évi autón, és egyelőre minden csak teoretikus, a szimulátorban és a szélcsatornában látottak, illetve a próbapadon kapott számadatok is. A jelenlegi autó teljesítménye csak referenciaként tekinthető a jövő évre.”

„Szeretnénk versenyképesebbek lenni jövőre. Idén nagyot léptünk előre, és most egy újabb nagy lépésre lesz szükség, bizonyos ponton már a dobogókért és a győzelmekért akarunk harcolni.”

Alonso hozzátette, a McLaren is egyre jobban összecsiszolódik a Hondával.

„Már jönnek az eredmények, a Honda egyre kreatívabb a tervezést és a fejlődést illetően. Szóval nagyon elégedett vagyok, én magam is sokat tanulok.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!