Alonso: Nincs határidő semmire

Fernando Alonso azt mondja, nincs határidő jövőbeli terveire vonatkozóan – továbbra sem tudni, a spanyol hol folytatja pályafutását.


Fernando Alonso azt mondja, nincs határidő jövőbeli terveire vonatkozóan – továbbra sem tudni, a spanyol hol folytatja pályafutását.

A Ferrari kétszeres világbajnoka az idény végén várhatóan elhagyja a maranellói gárdát és a McLarenhez szerződik, helyét ugyanis Sebastian Vettel veszi majd át – noha egyelőre csak azt erősítették meg hivatalosan, a német távozik a Red Bulltól.

A McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier mindazonáltal a Bild című német lapnak úgy nyilatkozott, az Abu Dhabi Nagydíjig döntést vár Alonsótól, máskülönben kénytelenek lesznek más versenyző után nézni.

„Szeretnénk, ha Fernando a brazíliai és abu dhabi versenyek között végre döntene. Ellenkező esetben egy másik lehetőség után kell néznünk” – jelentette ki a francia szakember.

Alonso 2007-ben versenyzett már a McLarennél, akkor azonban olyannyira elmérgesedett a viszony közte és csapattársa, Lewis Hamilton között, hogy egy év után végül távozott Wokingból.

„Jól mentek az egyeztetések vele, remekül összeillene a csapat és ő, és már jelezte, hogy vállalná a feladatot. Ugyanakkor hosszú távú megoldást szeretnénk – három évre, nem pedig egyetlen szezonra.”

Alonso mindazonáltal Brazíliában kijelentette, nincs határidő a döntését illetően.

„Kétlem, hogy határidő volna bármire is” – mondta a spanyol versenyző újságíróknak nyilatkozva.

„Egyik héten azt pletykálják, hogy a McLaren mond valamit. Múlt héten az volt a téma, hogy [Gerard] Lopez azt nyilatkozta, hogy tárgyalt velem a jövőt illetően. Ez igaz is, de nem a Forma-1-ről, hanem más projektről, melyben együttműködhetnénk. Üzletről volt szó, nem az F1-ről.”

„Minden nap vannak pletykák. Még ma is olvastam olyat, hogy 1 dollárért megvettem a Marussiát, ami egyáltalán nem igaz.”

„Mindig ugyanaz, a legfontosabb viszont az – és ezt már Japánban is mondtam –, hogy én már két-három hónappal ezelőtt döntöttem, ezt az irányt követtem és remélhetőleg hamarosan önök is tudni fogják.”

Vettel eközben arról beszélt Interlagosban, egyre jobban frusztrálja, hogy nem jelentheti be jövőbeli terveit.

„Nincs semmi hír ezzel kapcsolatban” – mondta a német.

„Remélem, hamarosan bejelentést tehetek. Pár hete is már ebben bíztam, vagy egy hónapja, szóval még reménykedem. Tudom, mit csinálok, szóval a helyzet abszolút világos. Tényleg remélem, hogy hamarosan bejelenthetem a dolgot, de a legfontosabb az, hogy tudom, mi történik.”

Alonso úgy fogalmazott, döntését főleg hosszú távra hozza meg, nem pedig a jelenlegi formát figyelembe véve.

„Kívülről a helyzet nem túl világos, való igaz, és most a Mercedes az a csapat, mely dominál. És mindenki úgy gondolja, hogy jövőre is dominálni fog.”

„De talán tavaly ugyanezt gondoltuk a Red Bullról: megnyerték a bajnokságot, az utolsó kilenc futamot, idén viszont 5 kört mentek a téli teszteken.”

„Soha nem tudhatjuk, merrefele változnak a dolgok. Alaposan ki kell elemezni a projektet, hogy lássuk, mi a legjobb megoldás, és egy irányt kell követni.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!