Alonso: Olyan, mintha repülőgépet vezetnénk - F1VILÁG.HU

Alonso: Olyan, mintha repülőgépet vezetnénk

HIRDETÉS

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint olyan bonyolult vezetni a mai modern, Forma-1-es versenygépeket, mint a repülőgépeket.


A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint olyan bonyolult vezetni a mai modern, Forma-1-es versenygépeket, mint a repülőgépeket.

A Toro Rosso újonca, Carlos Sainz Jr. nyilatkozott úgy a Monacói Nagydíjat követően, fizikailag ugyan nem olyan megterhelőek a versenyek, ám mentálisan komoly kihívást jelent a versenyautók vezetése, versenyzés közben ugyanis kismillió más dologra kell odafigyelni.

Fernando Alonso szerint a versenyzők dolga manapság már nem az, hogy a határokat feszegessék autóikkal, hanem az, hogy a leghatékonyabban működtessék a rendelkezésükre álló csomagot.

„A lehető legjobban kordában kell tartani mindent, a lehető leghatékonyabban. Ez a kihívás” –mondta a spanyol Kanadában.

„Szerintem olyan, mintha mi is repülőgép-pilóták lennék. Manapság nehéz a határokat feszegetni, ha ugyanis ezt teszed, valami kevésbé hatékonyan fog működni, ez pedig hatással lesz a köridőre.”

„Meg kell bizonyosodni arról, hogy minden 100 százalékos – téged kivéve.”

Alonso hozzátette, nagyjából egyetért honfitársa, Sainz meglátásával.

„Rengeteg kommunikáció zajlik a csapattal, rengeteg mindenen kell állítani a kormányon, hogy minden hatékonyan működjön. Még a köridőre is vonatkozik ugyanis: ha fél másodpercet veszítesz öt kör alatt, mert nem nyomod olyan keményen, az talán nem olyan rossz, hiszen a gumijaid tökéletes állapotban maradnak a következő körökre, és aztán körönként egy másodpercet nyerhetsz.”

„Szóval ez a fajta versenyzés egy kicsit furcsa.”

Hirdetés

Amikor a McLaren versenyzőjét arról kérdezték, mindez frusztrálja, határozott választ adott: „Igen, nagyon.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!