Alonso önmagát ejtette ki Barcelonában

Egy, a sisakrostélyról letépett fólia okozta Fernando Alonso kiesését a múlt vasárnapi Spanyol.


Egy, a sisakrostélyról letépett fólia okozta Fernando Alonso kiesését a múlt vasárnapi Spanyol.

A kétszeres világbajnok nem tudta befejezni hazai versenyét Barcelonában, miután komoly problémái támadtak autójának fékjeivel. Alonso kis híján saját szerelőit is elütötte a bokszutcában, szerencsére azonban nem történt komoly baj.

„Nem voltak fékjeim – szerintem a hátsó féktárcsát megadták magukat” – vélekedett kiesése után a kétszeres Forma-1-es világbajnok.

„A bokszkiállás ijesztő volt – az egész bevezető körben nem voltak hátsó fékek, a kiállásnál pedig még rosszabb volt a helyzet. Ijesztő pillanat volt a szerelők miatt, de szerencsére senki sem sérült meg.”

A BBC úgy értesült, Alonso kiesését nem más okozta, mint egy letépett sisakfólia, ráadásul azt korábban maga a spanyol világbajnok tépte le a rostélyról. A brit közszolgálati médium szerint ez a fólia tömítette el a fékrendszert.

Mindezt Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója is megerősítette.

„Van videófelvételünk is az esetről” – mondta a francia szakember az AUTOSPORT-nak.

„Egyenesen a fékcsatornába jutott, megakadályozta a légáramlást, a hűtés elszállt, két kör alatt pedig a hőmérséklet nagyon magasra szökött.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!