Megosztás:

Alonso örül a nem várt pontoknak

Alonso azonban tudja, hogy javulnia kell a Ferrarinak.
Alonso azonban tudja, hogy javulnia kell a Ferrarinak. © Bridgestone

Fernando Alonso a tegnapi időmérő után úgy nyilatkozott, hogy csodára lenne szüksége ahhoz, hogy legalább az egyik Red Bull elé kerüljön a vasárnapi versenyen, és ez a csoda megérkezett, hiszen Mark Webber mögött a második helyen végzett.

A Ferrari hazai közönsége előtt versenyző pilótája szinte végig a negyedik helyen autózott, ám a futam utolsó negyedében két pozíciót is előrébb lépett, miután Sebastian Vettel fékproblémák miatt egy extra kiállást iktatott be, majd Lewis Hamilton egy defekt következtében kiesett.

A kétszeres világbajnok ezzel felugrott a második helyre az egyéni bajnokságban, és csak három pont a lemaradása a listavezető Jenson Button mögött, aki Michael Schumacher árnyékában az ötödik helyen futott célba.

„Hihetetlenül boldog vagyok a mai eredmény után, és mikor a verseny utolsó részében két pozíciót is nyersz, akkor azt mondhatod, hogy nem várt pontokat szereztél, ami mindenképpen jó érzés” – mondta Alonso.

„Összességében a hétvége úgy ahogy rendben volt számunkra, de ami a végeredményt illeti, egy fantasztikus hétvégét teljesítettünk. A negyedik hely a kvalifikáción, aztán pedig egy második hely a versenyen, azt kell mondjam, hogy fantasztikus eredmény.”

A spanyol pilóta természetesen tisztában van azzal, hogy még nagyon sokat kell javulniuk, hogy harcba tudjanak szállni a Red Bull Racing versenyzőivel, miután Webber fölényes győzelmet aratott a katalán ringen.

„Fejlődnünk kell, ezzel tisztában vagyunk” – folytatta. „A hétvégén is láthattuk, hogy vannak területek, ahol fejlődnünk kell, különösen az időmérőn. Tanultunk ebből a hétvégéből. Ami viszont fontos, hogy most is kihoztuk magunkból a maximumot.”

„Azonban célunk az, hogy az első helyen legyünk, és bízunk abban, hogy ez hamarosan meg is fog valósulni. Viszont amíg tudásunk legjavát nyújtjuk, és kihasználjuk a lehetőségeinket, elégedettek lehetünk.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(6 komment)
fefe68 képe

@amerika: csak annyit tennék hozzá, hogy ami az egyik pilótának balszerencse az a másiknak szerencse mint jelen esetben Alonsonak. ugyan is ha nincs balszerencsés pilóta, akkor Alonsonak esélye sem lett volna dobogóra állnia.
akkor nem beszélhetnék szerencséről, ha saját erőből szerezte volna meg vagy legalább is esélye lett volna rá, de az hogy kiesnek előle úgy hogy a közelükben sem volt na az szerencsés 2. hely.

amerika képe

Öcsikém nem tudom te hány éves vagy de nagyon csipás lehesz még UNICUM.
Ezt a sportágat ne nézd ha nem tetszik ami zajlik menjél fel a netre és nézzed a Topalov-Anand sakkviadalt,ott biztos hogy az győz aki a jobb de álltalában dőntetlen de ott biztos nem lesz hiba,
itt pedig valakinek elsőnek valakinek másodiknak és igy sorban kell lennie és ez igy is van,szoval az hogy Alonso ment a negyedik helyen és Vettel kiment előle a boxba az nem az ő döntése hanem az ellenfél csapaté,meg az hogy Hamilton rongyosra autozta(vagy valami kiszurta nem tudom)de Alonso mindezekről nem tehet ugyhogy ez ezért TECNIKAI sport.
mert vannak győztesek és vannak kiesők(vesztesek).Ugyhogy ennyit erről hogy ki milyen szerencsés ez nem a szerencse hanem az aki kiesett annak balszerencse és valami felmondta a szolgálatot a kocsijukon érted?
Azaz valami nem stimmel a kocsin éppen abban a periodusban.

snack képe

@UNICUMM: Kicsit tulzás azt állitani hogy ajándékba kapta: Hányszoros vb gyöztes kimi és hányszoros alonso??? Mindenkinek joga van a vélemenyéhez, és megértem nem mindenki kedvel minden pilotát' Nézted az idei bahreini nagydijat? Én néztem minden idöméröt és minden futamot' És mért volna szégyen átvenni? nem tehet arrol hogy Vettel peches Hamilton meg kiesett ?

gold képe

@UNICUMM:
Nálam idén még bőven mínuszban van szerencse terén, számold össze.

UNICUMM képe

@snack:
:DDDDDDDDd
"Végre volt neki is egy kis szerencséje' Go ALONSO.." -- csak az van neki! Emlékezz az 1. VB- jére. Ajándékba kapta Kimitől és a mercitől.
vagy ahogy nyerte ar idén futamot, mindig kiestek előle. Köze nincs a győzelemhez ha nem esik ki előle Vettel.
Na és ez a 2. hely!
Szégyen átvenni!

snack képe

Persze, hogy örül ki ne örülne? Végre volt neki is egy kis szerencséje' Go ALONSO..