Alonso: Örülök, hogy élek - F1VILÁG.HU

Alonso: Örülök, hogy élek

HIRDETÉS

Fernando Alonso, a McLaren pilótája sérülés nélkül úszta meg az Esteban Gutierrezzel történt óriási ütközést.


Fernando Alonso, a McLaren pilótája sérülés nélkül úszta meg az Esteban Gutierrezzel történt óriási ütközést.

Alonso a verseny 17. körében ütközött össze Gutierrezzel, majd autója megpördült a levegőben, végül pedig a falnak csapódott. A spanyol versenyző azonnal ki tudott szállni az összeroncsolódott McLarenből , ám az orvosok természetesen alaposan megvizsgálták.

„Jól vagyok” – nyilatkozta Alonso. „Természetesen most megpróbálok mindent a helyére tenni a testemben. Ez egy nagyon nagy ütközés volt.”

„Megpróbáltam tartani a szélárnyékot Gutierrez mögött a fékpontig, majd pedig a körülmények úgy kombinálódtak, hogy baleset lett a vége.”

Alonso természetesen nem a baleset körülményeivel foglalkozott a versenyt követően, hiszen most az a legfontosabb, hogy sérülés nélkül szállt ki az autóból.

„Hálás vagyok az autók biztonságáért, és azért, hogy most élek és beszélgethetek önökkel. Ez a legfontosabb dolog.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!