Alonso parádés versenyre számít Kínában - F1VILÁG.HU

Alonso parádés versenyre számít Kínában

HIRDETÉS

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso a pénteki szabadedzéseken látottak alapján minden eddiginél kiélezettebb küzdelemre számít a McLaren és a Ferrari között a hétvégén megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjon.

A világbajnoki címvédő Fernando Alonso a pénteki szabadedzéseken látottak alapján minden eddiginél kiélezettebb küzdelemre számít a McLaren és a Ferrari között a hétvégén megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjon.

Annak ellenére, hogy Kimi Raikkönen diktálta a tempót mindkét szabadedzésen, Alonso úgy gondolja, csapata hatalmasat lépett előre, és az időeredmények is mutatják, hogy szinte semmi különbség nincs a két élcsapat között a szezon utolsó előtti állomásának helyet adó Sanghajban.

“Nagyon szoros edzésen vagyunk túl, ahol semmi nemű probléma nem lépett fel” – mondta a spanyol.

“Ahogy általában, most is a beállításokon dolgoztunk, majd a délután folyamán a két keverék összehasonlítására helyeztük a fő hangsúlyt.”

“Jó visszatérni Kínába, szeretem ezt a pályát. Véleményem szerint egy nagyon érdekes hétvége elé nézünk, hiszen az első négy helyen álló versenyző hihetetlenül gyors és versenyképes.”

Fernando csapattársa, a bajnokság élén álló Lewis Hamilton mindkét edzést a negyedik helyen fejezte be, és bár még nem tudja, miként döntenek a sportfelügyelők a Japánban történtek fényében, elégedett nyilatkozott a mai napot követően.

“Mindkét edzés remekül ment számunkra. Ismerkedtem a pályával, ez a hatodik olyan helyszín az idei évben, ahol korábban még nem versenyeztem. Sikeresen végrehajtottam előre kiírt programomat, így elégedett vagyok” – mondta a brit pilóta.

“Remek pálya, jól fekszik az autónknak. Már alig várom a hétvége további részét, mert úgy gondolom, minden esélyünk megvan egy újabb jó szereplésre.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!