Alonso: Piquet megérdemel még egy esélyt - F1VILÁG.HU

Alonso: Piquet megérdemel még egy esélyt

HIRDETÉS

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, hogy nemrég menesztett csapattársa, Nelson Piquet nem végezte el dolgát, és megérdemel még egy esélyt a Forma-1-ben.

A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso úgy véli, hogy nemrég menesztett csapattársa, Nelson Piquet nem végezte el dolgát, és megérdemel még egy esélyt a Forma-1-ben.

A brazil pilótát a Magyar Nagydíj után menesztette csapata, mert nem hozta azokat az eredményeket, amiket elvártak tőle, és nem teljesítette a szerződésében foglaltakat, miszerint a szezon közepéig Alonso pontjainak 40%-ával kell rendelkeznie.

Piquet az elmúlt időben többször kirohant csapatfőnökével, Flavio Briatoréval szemben, aki elmondása szerint kicsinálta, és nem biztosított neki olyan feltételeket, hogy fel tudja venni a versenyt csapattársával.

Alonso megerősítette, hogy a brazil valóban nem jött ki a menedzsmenttel, ám cáfolta azokat a feltételezéseket, melyek szerint ő nagyobb figyelmet kapott a csapaton belül.

“Természetesen valami nem stimmelt vele a csapatban” – mondta. “Azonban mindig azonos autóval versenyeztünk, ezt mindenképpen tisztázni szeretném, mert az elmúlt időben számos hír látott napvilágot a médiában ennek ellenkezőjéről.”

“Viszont szerintem soha nem érezte jól magát a csapaton belül, egyszerűen nem jött ki a menedzsmenttel, nem találta meg velük a közös hangot” – folytatta Alonso, aki szerint egykori csapattársa megérdemel még egy esélyt.

“Mindig is jó volt a kapcsolatom Nelsonnal. Egy nagyon jó versenyzőnek tartom, nagyon kedves ember, és biztos vagyok abban, hogy lesz még lehetősége a Forma-1-ben, hiszen megvan a tehetsége.”

Alonso a hétvégén új csapattársat kap, a Renault tesztpilótája, Romain Grosjean személyében, aki elmondása szerint hatalmas lehetőség kapujában áll, mert mindene megvan ahhoz, hogy bizonyítani tudja tudását a szezon hátralévő részében.

“Egy kiváló lehetőség ez számára” – folytatta. “Úgy érkezik a Forma-1-be, hogy nincs rajta különösebben nagy nyomás. Az idei versenyeken jó lehetősége lesz arra, hogy megalapozza forma-1-es karrierjét.”

“Szóval a legjobbakat kívánom Nelsinhónak, ahogy Romainnak is, hogy jól teljesítsen ezeken a versenyeken, és segítsen nekünk pontokat szerezni a konstruktőrök versenyében, mert egy kicsit le vagyunk maradva.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!