Megosztás:

Alonso a problémák ellenére sem pánikol

Vészesen fogynak a Ferrari erőforrások.
Vészesen fogynak a Ferrari erőforrások. © Ferrari SpA.

Fernando Alonso cáfolja azokat a feltételezéseket, melyek szerint komoly gondban lesz a szezon második felében, ugyanis szinte biztosra vehető, hogy ki fog futni a rendelkezésére álló motorokból, miután az első három versenyen két motorproblémája is volt.

A tavalyi évhez hasonlóan, a versenyzők idén is nyolc darab erőforrással gazdálkodhatnak a szezonban, és minden egyes extra motor beszerelése tíz helyes rajtbüntetést von maga után.

A Ferrarinál azonban már több probléma is volt a motorokkal, a spanyol pilóta pedig a hírek szerint már negyedik új egységét fogja „megkezdeni” a jövő hétvégi Kínai Nagydíjon, ami azt is jelenti, hogy már csak négy új egysége marad a további tizenöt versenyre.

A szezonnyitón ugyanis egy túlmelegedési probléma miatt motort kellett cserélni mindkét Ferrariban a kvalifikáció után Bahreinben, ezt követte egy problémamentes futam Melbourne-ben, ám az elmúlt versenyen szintén megadta magát az egyik (Alonsóé) erőforrás Malajziában.

Alonso mindezek ellenére nem aggódik, és úgy gondolja, hogy minden rendben lesz a szezon hátralévő részében, és egyszer s mindenkorra megoldják a megbízhatósági problémáikat.

„Az egyik motor tönkrement, egy másikat (amit kicseréltek Bahreinben) pedig még használni tudunk a szabadedzéseken, míg a harmadikat (a melbourne-it) pedig még több versenyen bevethetjük” – idézte a kétszeres világbajnokot a spanyol média.

„Azonban nem aggódom túlságosan, a csapat közölte ugyanis, hogy egy speciális probléma volt, és a téli teszteken sem futottunk bele ilyen jellegű meghibásodásba.”

A Ferrari vezetése azt is megerősítette, hogy a Sauber istállónál fellépett problémák más jellegűek voltak, és a legutóbbi meghibásodásnak semmi köze nincs ahhoz, ami a szezonnyitón okozott galibát Bahreinben.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(16 komment)
amerika képe

Ja . Ez természetesen igy van ahogy mondod.

snack képe

Tudom, jol számolsz, csak meg akartalak benneteket nyugtatni, messze van még a szezon vége... Addig még sok minden történhet, mint pl. sepangban.:-(

amerika képe

Én nem roszul számolok csak az azt mondom amit tudok.Szoval Alonso 6 vagy 7 motort még egészen biztos fog tudni használni.Massa pedig eggyel többet.

kapa001 képe

sneck igazad van a legjob páros
van ma a feráriba
nem mindha a ferári lene
a kedvencem de a páros az igen
csak auto lene már a segük alat!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

snack képe

Ne pánikoljatok, úgyis ő lesz a világbajnok!!! Messze van még az utolsó futam...

tifosi képe

@amerika: Persze, mindjárt kiszámolod, hogy még plusz motorja is van a cserékkel együtt.

amerika képe

Fogalmam nincs mért a adták ki ezt a motorvizsgálozsdit De nem sokan foglalkoznak vele.
Ja és válaszolva neked Vaisnormen nem 4 hanem 6 motorja van még sőt 7 mert az első motorcsere amolyan JOKER csere,azaz a a 7 megvan ha a Malajziait leveszük mert a Melbournei és a Bahraini egészen jo és nincs semmi baja.Na mind1 lehet hogy nem 7 de 6 egészséges motorja még van.Ugyhogy ettől nem kell félni.

gold képe

@amerika:
De néztem, tudom hogy már a rajtnál elromlott a kupplung, de én azért nem lennék teljesen biztos hogy az miatt ment tönkre, biztos játszott benne szerepet, de hogy csak ezért... hát nem tudom.
http://f1vilag.hu/hirek/ferrari-vizsgalatot-indit-motorproblemak-miatt
meg aztán ezt minek adták ki, ha biztosan a kuplung miatt füstölt el.

whoisnormen képe

tudom én hogy kopnak az energiaforrások, de ezt olvasva kicsit sz*rul hangzik, hogy még van 4 motorja 15 futamra. :D bár nem féltem a 10. helyről is feláll a dobogóra...

amerika képe

Na most beirtál egy szépet meg mutattál is egy szépet.
Te nem nézted a Forma 1-es Malajziai nagydijat? Mert ott a az Alonso kocsijának a futam elejétöl A kuplungal volt gond és a végén a folyamatos erőltetés miatt szétküdte a motort.
Enyi történt , ha nics a kuplung hiba akkor nincs motorprobléma.De abban tényleg igazad van hogy ment a 4 pontért, jol tette mert más pilota (bármelyik) már 2 körrel a vége előtt hagyta volna a francba.És pont ezért lesz most is világbajnok mert aki mer az nyer alapon dolgozik, igaz most vesztett de csak egy-két pontot de később ha ilyen lesz akkor lehet hogy nem lesz problémája és akkor több pont lesz a tét.
Ugy hogy ez az Alonso nagyon jo,és ha nyerni akar akkor nyer ez egészen biztos!

amerika képe

Ja végülis ez is igaz.Na ugy látom lesz kivel beszélgetnem itt is.És minden Alonso szurkolonak üzenem hogy ne féljetek egy pillanatig sem mert ö lesz a világbajnok.
Sztem az lett volna az okos hogyha Button mögött lassan begurul és akkor 2 pont plussal a táblázat élén lenne.
De ez is bizonyitja hogy ilyenkor még teljesen mindegy neki is hogy ki áll és hány pontal az élen.

gold képe

@amerika:
Motorhiba volt.. http://f1vilag.hu/hirek/ferrari-vizsgalatot-indit-motorproblemak-miatt
Jól csinálta hogy megpróbálta megelőzni Buttont, ezt kell csinálni, 2 pontot szerzett volna, úgy 4-t.

Bizsu képe

@amerika: Nyilván jóval több pontot szerzett volna, ha azonnal kiáll a versenyből, hogy ne tegye tönkre a motort.

amerika képe

Az hogy Alonso pontot szerezzen Malajziában nem a technikán mulott hanem a pilotán magán mert ő verette szét a motort.

amerika képe

Ja és azt még hozzátenném hogy az Alonso motorja nem azért füstölt el mert rosz volt, hanem azért mert a versenyen történt kuplung hiba miatt tönkre tette a motort (Palik igy mondta:Alonso szétküdte a Ferrarit) hangsulyozom tönkre tette , mert ő tette tönkre nemde?
Mert ha akarta volna akkor nem megy bele a Buttonnal valo kakaskodásba(a hiba ellenére is gyorsabb volt) és akkor befut a 9. még pontszerző helyen ,és akkor szerzett volna két pontot márpedig akkor ő vezetné a pontversenyt. Ugyhogy arra is kitérve hogy jelenleg Massa vezet ez se igy lenne ha Alonso nem teszi tönkre a saját motorját.

amerika képe

Nincs itt semmi baj , csak annyi van hogy elment 1 motor.Ahogy Alonso is mondta a Bahrainit is használják még rengeteg szabadedzésen,a Melbourneben használt pedig még kibir két versenyt is.És ugyis lesz még vagy 5 olyan futam ami a motorokat csak 25%-ban veszi igénybe ugyhogy jol van ez igy.Még maradni is fog vagy 4 jol müködő motor! Alonso pont most járt igy és kész ,mert ha a 10. futamon hibásodik meg akkor senki nem szol semmit..Mindenkinek lesznek motorhibái csak lehet nem most hanem a15. versenyen.