Megosztás:

Alonso a problémákról: „Ne, már megint!”

Pénteken újabb problémák hátráltatták Alonsót.
Pénteken újabb problémák hátráltatták Alonsót. © McLaren

Fernando Alonso számára motorhiba miatt ért véget az Indy 500, majd visszatérve a Forma-1-be, a pénteki szabadedzésen szintén a Hondával akadtak gondjai a spanyolnak.

A pénteki első szabadedzésen Alonso a hidraulika meghibásodása miatt a pálya szélén megállni kényszerült Montrealban – a probléma pedig az egész napjára kihatással volt, mivel a csapat a második szabadedzés kezdetére nem tudta megszerelni a McLarent.

A csapat arra kérte Alonsót az első szabadedzés alatt, hogy parkolja le az autóját.

„Azt gondoltam: jaj, ne, már megint!” – nyilatkozta a spanyol. „A bokszba akartam hajtani, hogy legalább ott oldjuk meg a problémát, de ez nem volt lehetséges, mert a hidraulikával akadtak gondok. Emiatt kihagytam az első szabadedzést és a másodiknak is egy nagy részét. Nem volt időnk arra, hogy a szünetben megszereljük az autót.”

Alonso a probléma ellenére bizakodóan tekint a hétvégére, és bízik benne, hogy az edzésidő-kimaradás nem lesz befolyással az eredményükre – szeretnének ugyanis vasárnap értékes pontokat szerezni.

„Nem volt egyszerű péntek, nehéz kezdete ez a hétvégének” – folytatta Alonso. „Mindazonáltal nem szabad elfelejtenünk, hogy jól ismerjük a pályát, mivel már sok kilométert megtettünk itt. Tudjuk, hogyan kell teljesítenünk az időmérőn és a futamon, emiatt készen kell állnunk. Reméljük, hogy az időveszteség nem lesz majd túl észrevehető.”

„A fő célunk, hogy a top 10-ben végezzünk, mert a pontokat csak vasárnap osztják. Természetesen a jó időmérő kulcsa a versenynek.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Nico Rosberg 2016-ban visszavonult a Forma-1-ből, azonban a Mercedes motorsport-igazgatója, Toto...

Hozzászólások

( komment)